Call of the Camino — Suzanne Redfearn

From the bestselling author of In an Instant comes a deeply moving novel following the transformative journeys of two women walking entwined paths on a legendary route across Europe a generation apart.

Reina Watkins lost her father when she was eight. Seventeen years later, she still carries that grief. When her budding journalism career takes an unexpected turn, it leads her to the ancient five-hundred-mile Camino de Santiago in Spain. Now she finds herself embarking on the same pilgrimage that her father made at her age, unaware of how profoundly it will change her.

Back in 1997, Isabelle Vidal is a teenager on the run. Fleeing from her boarding school, she heads straight for the Way of Saint James. She’s heard the Camino will provide. And so it does, in the form of a handsome young American and the promise of a new life. But it could all fall apart if her troubles catch up with her.

One woman is coming to grips with her past; the other is grasping for her future. But as each treads the same hallowed trail, it will knot their destinies together in a most miraculous way.

„I was once what you are now. You will one day be what I am now.”

Ha össze akarnánk foglalni ezt a könyvet 3 sorban: két nő, 28 év különbséggel végigszalad az El Caminón, útközben mindketten rájönnek, hogy az élet teljesen mást tartogat számukra, mint amit korábban elképzeltek - illetve olyan utakra kerülnek, ami őket, magukat is teljesen átformálja. Sőt, Reina és Isabel esetében a történet jóval a célállomást jelző tábla után is folytatódik...

Amikor belevágtam Suzanne Redfearn Call of the Camino című, még szinte gőzölgően friss könyvébe, valahogy sejtettem, hogy egy ponton még a zsepiket is hoznom kell majd - azzal viszont nem, hogy gyakorlatilag az egész könyvet ki tudom húzni jelölővel, mert annyi benne a szépség, az igazság, az élet, a tudás. Egyetlen hibát követtem el: olvastam mindenhol, rádió mellett, tv mellett, főzéskor, és ez szigorúan tilos. Be kell vágni az ajtót, kulcsra zárni, kikapcsolni a telefont, és elmerülni benne, mert csak akkor mutatja meg magát igazán, ha tiszteletet megadják neki, és minden szavára odafigyelnek. Két nő, akiknek a sorsát Európa legendás útja, az El Caminó fonja össze 1997-ben és 2024-ben. Egyikőjük a sorsa elől menekül, másikuk a sorsa felé fut.

Ám arra egyikük sem számít, amit a jövőjük, és Szent Jakab útja valójában tartogat számukra.

Nem tudom, hallottatok-e az El Caminóról, vagy ismeritek-e az útvonalát, a részleteit, de függetlenül attól, hogy halljuk a dolgokat itt - ott, mindig lehet és érdemes is újdonságokat tanulni. Az El Camino teljes hossza 779 (!) kilométer. Mindenki képzelje magát a zarándokok helyébe, hogy képes lenne-e végigcsinálni az utat gyalog és/vagy biciklivel. Belegondolni is nehéz, majdnem 800 kilométer, még kocsival is borzasztó lehet...a teljes út alatt vadidegennekkel vagy körülvéve, rájuk, a segítségükre, illetve a jószándékukra vagy bízva, és velük is alszol ugyanazon a helyen. (Ezeket olvastam a könyvben, ha valaki a valóságban is megjárta az El Caminót, mindenképp írjon.) Persze érdemes barátságokat is kötni, a karakterek is sokat találkoznak mindenféle figurával, próbálnak ide-oda csapódni, de végső soron mindenki csak maga cipeli a motyóját, és saját maga próbálja elérni a megváltást az úton. Borzalmasan nehéz önmagunkkal szembesülni, hogy mire vagyunk valójában képesek, ugye? Márpedig az El Camino igen hamar megtanítja, minek mennyi a valódi értéke...az út jelképe a fésűkagyló, erre magyarázat a wikipédián is található, illetve elmondják a könyvben, én most nem szeretném az egészet elspoilerezni. Különleges könyv, de a különlegeset nem adja könnyen.

Ezért a látványért talán még én is bevállalnám. Bár a lábsérüléseket inkább kihagyom.

Van egy pont a könyvben, - és ez minden más olvasóval is így lesz, le merem fogadni - amikor jön a felismerés, hogy valamiben egész végig tévedett. Aki már látott egy részt is a Scooby-Doo c. rajzfilmből, tisztában van vele, hogy melyik karakter milyen személyiség. Ha valakit "levilmáznak", vagy "lediánáznak"...nem bírtam ki a röhögést, hiszen a fickó egész másra gondolt, mint a karakterek, vagy én. :D Ez olyan érdekes, maradandó, és megható mozzanata az egésznek. Persze azt sem titkolom, úgy éreztem, néhány résznél picit már túl lassú volt a cselekmény, egyszer mondtam is a páromnak, hogy "ezek még mindig nem értek oda, ahova tartanak?!?" :D Futnak, futnak, kaptatón fel, dombról le, templomokba térnek, örülnek az otthagyott ételnek-italnak, visszaindulnak, mert megvilágította őket a Jóisten fénye, majd újra visszatérnek, mert nem jött be a tervük - és nagyjából ennyi. Mégis van benne valami, ami a végéig elviszi az embert úgy, hogy fel sem néz belőle.

Reina nyeri az újságíróversenyt, vagy Matt?

Megmenti Isabel saját magát és a testvéreit, vagy Senor Sansa mindent elvesz tőlük?

Volt egy kérdés Goodreadsen, miszerint a könyv "Plot" or "Character" vezetett, azaz cselekményben, vagy a karakterekben erősebb-e. Ahogy feljebb is írtam, én inkább a karakterek felé hajlok, mert az El Caminón a valóságban sem tudsz mást csinálni az imádkozáson, a barátkozáson, meg a sétáláson kívül, legfeljebb megspiritualizálódsz. :D A karakterek, a történet emberi oldala adja meg a történet lelkét, esszenciáját, önmagában a cselekmény még nem lenne elég a 4-5 csillaghoz. (Ebben egyébként számomra mindig Fiona Valpy lesz az etalon, a Sky Beneath Us c. könyvéből kiderül, milyen az, amikor valaki a karakterek, és a cselekmény szekerét is megtolja. A végére már alig látsz a könnyektől, és mindig vissza akarsz térni hozzá...)

A másik, amit mindenképp meg akartam említeni, és lehet, hogy efölött más elsiklik: az emberi jóság, illetve a gonoszság. Másképp nem tudom megmagyarázni azt, amikor ki van téve az étel-ital teljesen ingyen, és tőled függ, adsz-e érte valamit. Gyakorlatilag az életed múlik rajta, miután napokig nem jutottál hozzájuk. Sokan több pénzt adnak, mint amit elfogyasztottak, mások viszont semmit sem, csak nagy arccal mennek tovább. Te, aki viszont áldozatos munkával naponta hordod oda a sivatag közepére a vizet, az élelmet, máshogy nem szólhatsz, csak kedvességgel - hiszen azért vagy ott, hogy lásson az Isten. Szóval ez a könyv, igen jó tanulságként szolgál arról, hogy a rács mögött a csimpáznak sokszor több esze van némelyik embernél...ilyen elgondolkodtató apróságok miatt érdemes kézbe venni ezt a könyvet. Aztán biztosan mindenki érezte már úgy, hogy amin jár, az nem a legmegfelelőbb út, hogy talán változtatni kellene, épp csak nem meri meglépni azt - ha van valami, amire az El Camino megtanít, az az, hogy lehet szabadnak lenni, a láncot lerázni magunkról...

Nem tűnik hosszúnak, vagy nehéznek - pedig nagyon hosszú, és még olvasva is kegyetlen nehéz. Majd Reina és Isabel elmesélik.

Nos, az utolsó betű után...nem mondom, hogy csalódtam, csak maradt bennem egy hatalmas űr, amit képtelen vagyok megemészteni. Rendben, nyilvánvalóan mindenki hazaér az El Caminoról, de hogy hasznosítják az ott megszerzett és megtapasztalt dolgokat később, kivel mi történik? Miért kellene nekem személyesen is belevágni, ha akarnék - mert azért nem, hogy jól megspiritualizálódok már a harmadik napon az éhségtől-vízhiánytól. :D És még sorolhatnám...sok az (út)leírás, kevés az emberi vonzat, pedig egy hasonló könyvnél (személy szerint) én inkább ezekre vagyok kíváncsi, nem arra, hogy nézett ki a templom belülről. (Bár az is lényeges.) Az igazi hős itt valójában a Camino, hogy elviseli ezt a sok tökfilkót, akik egy úttól várják a megtisztulást, az iránymutatást, és egy úton végigsétálva jönnek rá, hogy az életüket lehet máshogy is élni. :D Persze tisztán látszik, látható, hogy mire akarja a könyv rávezetni az embert, én is átérzem - vannak napok, amikor igen szükség van a Jóisten iránymutatására, és erre mi más lehetne jó apropó, mint egy út, amin barátokat szerezhetsz, lenéznek rád odafentről, és súgják a füledbe az isteni szikrákat. :D

(De a humort félretéve, ha jobban belegondolunk, emberek ezrei kelnek útra minden évben, hogy végigsétáljanak egy úton a spiritualitást keresve. Ez nem légből kapott ötlet, van realitása (főleg azoknak, akik maguk is vallásosabbak), de a teljes megváltást, változást nem lehet ettől várni, ez legfeljebb csak támogatás az első lépések megtételéhez. A valódi utat végigjárni...nos, az kizárólag a mi dolgunk.) Annak reményében vágtam bele ebbe a Call of the Caminoba, hogy legalább olyan minőséget kapok, mint a Where Butterflies Wandernél - és bár ez most nem történt meg, még mindig kap hetven százalékot a százból. (Nyolcvanat akartam írni, de annyi biztosan nem lesz.) Sok olyan könyvet ismerek, ami megérdemli 12 ezer értékelés után a 4,6-ot, ebben most nem vagyok teljesen biztos. Kétségkívül szép történet, de az írónő előzőjében is százszor több a...minden.

Nagyon vérzik érte a szívem. 😭