Chapters In The Mist

December 28, 2025

Other People's Things — Kerry Anne King

Everglow December 28, 2025 0 Comments

From the Amazon Charts bestselling author of Whisper Me This comes a witty, magical story about improbable connections, difficult gifts, and the unexpected events that heal us and bring us together.

Jailbird. Klepto. Spectacular failure to launch. Nicole Wood’s sticky fingers have earned her many names, but it’s not that she’s stealing—some objects just need to be moved elsewhere, and the universe has chosen her to do it. Still, being a relocator of objects isn’t easy. With her marriage on the rocks, no real-world skills, and the threat of prison hanging over her head, Nicole is determined to change her ways.

Things seem to be looking up, thanks to a godsent job with her sister’s housecleaning business—until she encounters a seemingly harmless paperback that insists on moving from one client’s home to another’s. Nicole hopes no one will notice, but the action stirs up long-hidden secrets and triggers a series of fateful events that threatens to destroy the life she’s creating and hurt those closest to her. She’ll need to embrace her unwieldy gift and take a chance on love in order to unravel the mystery and fix what’s gone wrong.

"If I were die tomorrow, what would the universe do with all of its misplaced stuff, with other people's things?"

"Object relocation project" - aha, egyébként "tárgyáthelyezési programnak" is nevezhetjük a lopást, de próbáld meg utána elmagyarázni a családnak, a yardnak, vagy a pszichológusnak, hogy téged elkapott a vibe, és te csak az univerzum sugallataira vártál, amúgy nem vagy notórius áruházi szarka. :D Majdnem bepisiltem a röhögéstől...

Amikor ezt a sort írtam, akkor tartottam körülbelül a 150. oldal tájékán a közel 400-ból, de már akkor 2025 egyik legnagyobb kedvencének nyilvánítottam ezt a könyvet. Kiválóan, üdítően, remekül összepakolt olvasmány mind cselekmény, mind karakterek szempontjából, és teljes joggal megérdemelné, hogy a magyar kiadók (illetve az olvasók) is felfigyeljenek rá. Nehéz ebben az esetben bármit is mondani spoilerek nélkül, de nagyjából a következőről van szó: a könyv főszereplője, Nicole nem hétköznapi nő, ugyanis a stikli-listája olyan hosszú, hogy az gyakorlatilag Amerikáig ér. Gyerekkorában kezdődött egy macival az áruházban, hol egy bicikli, hol egy hajcsat, hol egy rúzs, ha megtetszik neki, elveszi. Angolul az ilyen személyeket jailbird-nek nevezik, de talán magyarul ismerősebben cseng. Kleptomániás. Ám ha ez nem lenne elég, még tagadja is - állítása szerint az univerzum (!) mondja neki, hogy annak a tárgynak ott, ahol épp van, nincs jó helye, ezért el kell mozdulnia (!!!) másfelé. Igen, hallom a riasztót a fejetekben, nekem is itt szólt először. Imádom az univerzum hangjait (:D), gyakran figyelek rá, de azért ott még nem tartok, hogy rúzst lopok a boltból, mert annak nem ott a helye...szóval sima tolvaj, és nem akarja bevallani.

De van ennek a dolognak egy másik oldala is, ami nagyon meglepő, és a könyv elsősorban erre szeretne rávilágítani. Az olvasónak hamar feltűnik, hogy a nő környezetével még inkább nem okés valami - a kedves férj például riasztók egész sorát szólaltatja meg az emberben, az első mondatától kezdve. (Nicole egyik stiklije különösen érdekes, mivel a pasitól ellopott szajrét beledugja egy nő kabátjába, akinek nincs pénze új kabátot venni. Tehát, valószínűleg nem abból a célból csinálja, hogy a Bahamákon nyaraljon belőle. Erre még jön egy mellékszereplő, akinek az első betűtől ugyanolyan kétségei vannak a dolgokkal kapcsolatban, mint nekünk, gyakorlatilag az olvasó gondolatait vetíti papírra. Morálisan pengeélre állít, mert tudja az ember, hogy társadalmilag Nicole egy sima kleptomániás, más részről viszont...modern Robin Hood? Akárhogy is, a pénzes stikli után elkövet valamit, ami a dolgok hosszú sorában csak a legelső dominó. Az egyik kliens házából, ahol takarítanak, elvisz egy könyvet, majd leteszi azt egy másikban. Ám azt nem árt figyelembe venni, hogyha valamibe nagybetűvel oda írva az "XY TULAJDONA", gyakorlatilag ráordít, hogy baj lesz belőle, akkor ott érdemes elgondolkodni néhány dolgon - ami pedig ezután következik, az tényleg a pokol 9. szintje lesz...kezdhetsz futni és magyarázkodni, anyukám, igen szükséged lesz rá. :D

De az előbbi poénkodást félretéve, az is lehet, hogy Nicole valami másra született, mint a többség, de hogy ez ajándék-e, vagy átok, mindenki döntse el maga azon a ponton, amikor kiderül, mi történt vele valójában, nagyon régen, abban a kávézóban. Ez utóbbi sokunknak okoz majd könnyeket - de főként annak, aki egészben vagy részben érintett benne, mint én...és teszi mindezt úgy, hogy nem mond ki nyíltan semmit. Itt szeretném még megjegyezni, hogy jól ismerem az írónő másik könyvét (Improbably Yours), fordítottam anno a saját szórakoztatásomra, és az is ugyanilyen remek, csak ott egy brutálisan érdekes kincskeresés van a középpontban. Az még humorosabb, könnyedebb, szórakoztatóbb, évek óta az egyik legnagyobb kedvencem. Rendben, van bennem kis részrehajlás, mert hát...mostanában a lelkem eladnám egy remek történelmi vagy női fikcióért. Ezekben van valami, amit máshol nem kap meg az ember. Mintha az ember itt jönne rá, hogy megtalálta a helyét a világban, ezért él, ezért olvas.

Minden állításomat, mondatomat fenntartom a könyv vége után is, egyszerűen remek volt az egész. Bár egy ponton azért megkérdőjeleztem, hogy vajon egy hasonló történetnek ilyen sima lezárása lenne a valóságban is - a bíró azonnal elítélné a nőt a tetteiért, és talán még a társadalomra nézve helytelen viselkedésért kis közmunka is bejátszana. Mert nézhetjük akármilyen "mágikus relizmusos" szemmel, a dolgok attól még ugyanazok maradnak, hogy szépítő lepelt borítottunk rájuk...sokfelé lehet olvasni olyanokat, hogy "predictable", "soap opera",- de a szappanoperát sem azért nézzük, hogy valami egetrengető plot twistet húzzon elő a kalapból, hanem azért, hogy kikapcsoljon, megnyugtasson, és adjon pár órányi szökést a világ elől. Egy oldala nem volt, ahol nem szórakoztam jól. "Great stuff", ahogy az egyik Goodreads felhasználó írta. Talán még annyit, hogy a romantikus szálat fordíthatták volna például Andrea múltjának feltérképezésére is, gyakorlatilag egyszemélyes színdarabot érdemelne az a nő. :D Az volt a kérdés az egyik oldalon, hogy mennyire gondolatprovokáló ez a könyv, vagy megváltoztatja-e az ember véleményét valamiben. Nehezen lehet dűlőre jutni abban, amit Nicole csinál - abban pedig még inkább, hogy ez most jó-e, vagy rossz. Igazán érdekelne a többi olvasó véleménye is, hogy mit gondolnak, Nicole, vagy mindenki más mellé állnának inkább. Szívből, minden hibája ellenére bátran ajánlom a könyvespolcokra. Egy megrögzött kleptomániás, és egy rossz időben, rossz helyen levő könyv - mégis, mi sülhet el rosszul? Egy dolog biztos, minden tettnek van következménye...

Barnes & Noble | Amazon | Goodreads | Moly

November 25, 2025

Call of the Camino — Suzanne Redfearn

Everglow November 25, 2025 0 Comments

From the bestselling author of In an Instant comes a deeply moving novel following the transformative journeys of two women walking entwined paths on a legendary route across Europe a generation apart.

Reina Watkins lost her father when she was eight. Seventeen years later, she still carries that grief. When her budding journalism career takes an unexpected turn, it leads her to the ancient five-hundred-mile Camino de Santiago in Spain. Now she finds herself embarking on the same pilgrimage that her father made at her age, unaware of how profoundly it will change her.

Back in 1997, Isabelle Vidal is a teenager on the run. Fleeing from her boarding school, she heads straight for the Way of Saint James. She’s heard the Camino will provide. And so it does, in the form of a handsome young American and the promise of a new life. But it could all fall apart if her troubles catch up with her.

One woman is coming to grips with her past; the other is grasping for her future. But as each treads the same hallowed trail, it will knot their destinies together in a most miraculous way.

„I was once what you are now. You will one day be what I am now.”

Ha össze akarnánk foglalni ezt a könyvet 3 sorban: két nő, 28 év különbséggel végigszalad az El Caminón, útközben mindketten rájönnek, hogy az élet teljesen mást tartogat számukra, mint amit korábban elképzeltek - illetve olyan utakra kerülnek, ami őket, magukat is teljesen átformálja. Sőt, Reina és Isabel esetében a történet jóval a célállomást jelző tábla után is folytatódik...

Amikor belevágtam Suzanne Redfearn Call of the Camino című, még szinte gőzölgően friss könyvébe, valahogy sejtettem, hogy egy ponton még a zsepiket is hoznom kell majd - azzal viszont nem, hogy gyakorlatilag az egész könyvet ki tudom húzni jelölővel, mert annyi benne a szépség, az igazság, az élet, a tudás. Egyetlen hibát követtem el: olvastam mindenhol, rádió mellett, tv mellett, főzéskor, és ez szigorúan tilos. Be kell vágni az ajtót, kulcsra zárni, kikapcsolni a telefont, és elmerülni benne, mert csak akkor mutatja meg magát igazán, ha tiszteletet megadják neki, és minden szavára odafigyelnek. Két nő, akiknek a sorsát Európa legendás útja, az El Caminó fonja össze 1997-ben és 2024-ben. Egyikőjük a sorsa elől menekül, másikuk a sorsa felé fut.

Ám arra egyikük sem számít, amit a jövőjük, és Szent Jakab útja valójában tartogat számukra.

Nem tudom, hallottatok-e az El Caminóról, vagy ismeritek-e az útvonalát, a részleteit, de függetlenül attól, hogy halljuk a dolgokat itt - ott, mindig lehet és érdemes is újdonságokat tanulni. Az El Camino teljes hossza 779 (!) kilométer. Mindenki képzelje magát a zarándokok helyébe, hogy képes lenne-e végigcsinálni az utat gyalog és/vagy biciklivel. Belegondolni is nehéz, majdnem 800 kilométer, még kocsival is borzasztó lehet...a teljes út alatt vadidegennekkel vagy körülvéve, rájuk, a segítségükre, illetve a jószándékukra vagy bízva, és velük is alszol ugyanazon a helyen. (Ezeket olvastam a könyvben, ha valaki a valóságban is megjárta az El Caminót, mindenképp írjon.) Persze érdemes barátságokat is kötni, a karakterek is sokat találkoznak mindenféle figurával, próbálnak ide-oda csapódni, de végső soron mindenki csak maga cipeli a motyóját, és saját maga próbálja elérni a megváltást az úton. Borzalmasan nehéz önmagunkkal szembesülni, hogy mire vagyunk valójában képesek, ugye? Márpedig az El Camino igen hamar megtanítja, minek mennyi a valódi értéke...az út jelképe a fésűkagyló, erre magyarázat a wikipédián is található, illetve elmondják a könyvben, én most nem szeretném az egészet elspoilerezni. Különleges könyv, de a különlegeset nem adja könnyen.

Ezért a látványért talán még én is bevállalnám. Bár a lábsérüléseket inkább kihagyom.

Van egy pont a könyvben, - és ez minden más olvasóval is így lesz, le merem fogadni - amikor jön a felismerés, hogy valamiben egész végig tévedett. Aki már látott egy részt is a Scooby-Doo c. rajzfilmből, tisztában van vele, hogy melyik karakter milyen személyiség. Ha valakit "levilmáznak", vagy "lediánáznak"...nem bírtam ki a röhögést, hiszen a fickó egész másra gondolt, mint a karakterek, vagy én. :D Ez olyan érdekes, maradandó, és megható mozzanata az egésznek. Persze azt sem titkolom, úgy éreztem, néhány résznél picit már túl lassú volt a cselekmény, egyszer mondtam is a páromnak, hogy "ezek még mindig nem értek oda, ahova tartanak?!?" :D Futnak, futnak, kaptatón fel, dombról le, templomokba térnek, örülnek az otthagyott ételnek-italnak, visszaindulnak, mert megvilágította őket a Jóisten fénye, majd újra visszatérnek, mert nem jött be a tervük - és nagyjából ennyi. Mégis van benne valami, ami a végéig elviszi az embert úgy, hogy fel sem néz belőle.

Reina nyeri az újságíróversenyt, vagy Matt?

Megmenti Isabel saját magát és a testvéreit, vagy Senor Sansa mindent elvesz tőlük?

Volt egy kérdés Goodreadsen, miszerint a könyv "Plot" or "Character" vezetett, azaz cselekményben, vagy a karakterekben erősebb-e. Ahogy feljebb is írtam, én inkább a karakterek felé hajlok, mert az El Caminón a valóságban sem tudsz mást csinálni az imádkozáson, a barátkozáson, meg a sétáláson kívül, legfeljebb megspiritualizálódsz. :D A karakterek, a történet emberi oldala adja meg a történet lelkét, esszenciáját, önmagában a cselekmény még nem lenne elég a 4-5 csillaghoz. (Ebben egyébként számomra mindig Fiona Valpy lesz az etalon, a Sky Beneath Us c. könyvéből kiderül, milyen az, amikor valaki a karakterek, és a cselekmény szekerét is megtolja. A végére már alig látsz a könnyektől, és mindig vissza akarsz térni hozzá...)

A másik, amit mindenképp meg akartam említeni, és lehet, hogy efölött más elsiklik: az emberi jóság, illetve a gonoszság. Másképp nem tudom megmagyarázni azt, amikor ki van téve az étel-ital teljesen ingyen, és tőled függ, adsz-e érte valamit. Gyakorlatilag az életed múlik rajta, miután napokig nem jutottál hozzájuk. Sokan több pénzt adnak, mint amit elfogyasztottak, mások viszont semmit sem, csak nagy arccal mennek tovább. Te, aki viszont áldozatos munkával naponta hordod oda a sivatag közepére a vizet, az élelmet, máshogy nem szólhatsz, csak kedvességgel - hiszen azért vagy ott, hogy lásson az Isten. Szóval ez a könyv, igen jó tanulságként szolgál arról, hogy a rács mögött a csimpáznak sokszor több esze van némelyik embernél...ilyen elgondolkodtató apróságok miatt érdemes kézbe venni ezt a könyvet. Aztán biztosan mindenki érezte már úgy, hogy amin jár, az nem a legmegfelelőbb út, hogy talán változtatni kellene, épp csak nem meri meglépni azt - ha van valami, amire az El Camino megtanít, az az, hogy lehet szabadnak lenni, a láncot lerázni magunkról...

Nem tűnik hosszúnak, vagy nehéznek - pedig nagyon hosszú, és még olvasva is kegyetlen nehéz. Majd Reina és Isabel elmesélik.

Nos, az utolsó betű után...nem mondom, hogy csalódtam, csak maradt bennem egy hatalmas űr, amit képtelen vagyok megemészteni. Rendben, nyilvánvalóan mindenki hazaér az El Caminoról, de hogy hasznosítják az ott megszerzett és megtapasztalt dolgokat később, kivel mi történik? Miért kellene nekem személyesen is belevágni, ha akarnék - mert azért nem, hogy jól megspiritualizálódok már a harmadik napon az éhségtől-vízhiánytól. :D És még sorolhatnám...sok az (út)leírás, kevés az emberi vonzat, pedig egy hasonló könyvnél (személy szerint) én inkább ezekre vagyok kíváncsi, nem arra, hogy nézett ki a templom belülről. (Bár az is lényeges.) Az igazi hős itt valójában a Camino, hogy elviseli ezt a sok tökfilkót, akik egy úttól várják a megtisztulást, az iránymutatást, és egy úton végigsétálva jönnek rá, hogy az életüket lehet máshogy is élni. :D Persze tisztán látszik, látható, hogy mire akarja a könyv rávezetni az embert, én is átérzem - vannak napok, amikor igen szükség van a Jóisten iránymutatására, és erre mi más lehetne jó apropó, mint egy út, amin barátokat szerezhetsz, lenéznek rád odafentről, és súgják a füledbe az isteni szikrákat. :D

(De a humort félretéve, ha jobban belegondolunk, emberek ezrei kelnek útra minden évben, hogy végigsétáljanak egy úton a spiritualitást keresve. Ez nem légből kapott ötlet, van realitása (főleg azoknak, akik maguk is vallásosabbak), de a teljes megváltást, változást nem lehet ettől várni, ez legfeljebb csak támogatás az első lépések megtételéhez. A valódi utat végigjárni...nos, az kizárólag a mi dolgunk.) Annak reményében vágtam bele ebbe a Call of the Caminoba, hogy legalább olyan minőséget kapok, mint a Where Butterflies Wandernél - és bár ez most nem történt meg, még mindig kap hetven százalékot a százból. (Nyolcvanat akartam írni, de annyi biztosan nem lesz.) Sok olyan könyvet ismerek, ami megérdemli 12 ezer értékelés után a 4,6-ot, ebben most nem vagyok teljesen biztos. Kétségkívül szép történet, de az írónő előzőjében is százszor több a...minden.

Nagyon vérzik érte a szívem. 😭

Belső képek forrása:

https://boyunderthebridge.com/the-call-of-the-camino/

https://amymathewsamos.com/2012/01/11/the-call-of-the-camino/

Itt rendeld meg, ha szeretnéd elolvasni:

https://www.amazon.com/dp/B0DXG31DNR

November 2, 2025

The Mad Wife - Meagan Church

Everglow November 02, 2025 0 Comments

With odes of The Bell Jar comes a searing historical suspense following a 1950s housewife who, when a mysterious new wife moves across the way, begins to unearth dark secrets about her neighborhood and her own mind.

In the 1950s, nothing is valued more than conformity, and Lulu Mayfield has spent the last five years molding herself into the ideal housewife. But after the birth of her daughter, Lulu's carefully constructed life begins to teeter.

Exhausted by expectations and haunted by tragic memories, Lulu looks to her new neighbor, Bitsy. Bitsy, always the model of a perfect housewife, is not quite what she seems and Lulu knows something dark lurks beneath Bitsy's constant smile. Increasingly fixated on Bitsy and her perfectly crafted life, Lulu's mental state begins to fracture, and memories she had suppressed long ago begin to rise to the surface. Soon, Lulu is forced to confront the possibility that she might be headed down a path much darker than she could ever foresee.

Set against the backdrop of a post-war era defined by tradition and constrained femininity, The Mad Wife weaves together a coming-of-age search for identity with a psychological drama so poignant, you won't be able to put it down.

Mielőtt belecsapok a dolgok közepébe, hadd meséljek nektek pár sorban az egyik kedvenc sorozatomról - szívből ajánlom mindenkinek, mert nagyon érdekes és izgalmas dolgokról szól. Dr. Suzannah Lipscomb, brit történész annak jár utána, milyen veszélyek voltak jelen egy Edward-kori, egy Tudor-kori, egy Viktoriánus-kori, és egy háború utáni, azaz 1950-es évekbeli otthonban. Ez utóbbit csak angolul talátam a neten, de akit érdekel, feltétlen nézzen bele ezen a linken, sokat megtudhat belőle, és hasznos is, mielőtt elolvassa ezt a könyvet. Meglepő dolgoknak lehetünk szemtanúi, a gyerekeknek szánt kémia szettben levő nátrium-szulfáttól a DIY házépítőkig. A történésznő el is mondja, ez az a korszak, amikor "még soha nem volt ennél jobb"...aztán elkezdi sorban végigjárni a házat.

https://www.youtube.com/watch?v=FDGSjH77DtM

1950-es évek, így nézett ki egy tökéletes feleség. Én erre inkább semmit nem írok, mert félek, hogy letilt a blogger. Mondjátok meg ti, mi a baj ezzel a képpel, és hány hibát számoltatok össze. A könyvben el is mondják többek között, hogy az az egyik legnagyobb bűn, amikor egy nő smink nélkül lép ki az utcára, nem tesz fel legalább rúzst otthon, és nem követi a hat napos takarítási rendet - az elején megmutatják, melyik nap mit kell csinálnia a tökéletes feleségnek, de péntekre gyakorlatilag már a színeket szagolja a nő - és akkor ott vannak még a kéretlen látogatások, tanácsok (vagy amikor azért mész valakihez, és azért viszel süteményt, hogy megnézd, az ő házában szebbek-e a bútorok), az anyósod meg berendezi a házat helyetted...ebben a végletekig álszent, átlátszó környezetben játszódik Meagan Church új könyve, a Mad Wife. Aki gyors folyású, izgalmakkal teli történetet keres, nem ez a könyv lesz a neki való - bár kétségtelen, hogy a lapok szinte elszaladnak - cserébe viszont megkapja a választ a kérdésre, hogy milyen is valójában a társadalmunk, mit vártak (várnak) a nőktől, mi történik, ha nem felelünk meg az elvárásoknak, hogy kezelték a mentális betegségeket akkoriban, és mi történik, ha a tökéletesség, a tökéletesen felépített álarc egyszer csak porba hullik. Mindamellett bejárást kapunk az 1950-es évek feleségeinek életébe, de olvasás közben néha azt kívánjuk, bárcsak ne tettük volna. Félelmetes, hogy alig 50-60 éve egy - elvileg magasan képzett, egyetemet végzett - orvos, mennyire félre tudta kezelni a páciensét...látszólag tökéletesebb, biztonságosabb korszak a miénknél, de mint mindig, ezúttal is érdemes a színfalak mögé nézni. Majd Lulu és Bitsy elmeséli nektek.

Adódik a kérdés, hogy milyen társadalom az, és milyen szomszédok azok, akik valakit úgy becéznek, hogy a "penészes ételek királynője". (Ez egyébként lehet metafora is, hiszen ha az étel megpenészedett, az azt jelenti, hogy olyan, nem megfelelő környezetben tartották az ételt, ahol hamarabb szétesett a kelleténél, esetleg nem tárolták a minőségi előírásoknak megfelelően...hm.) Milyen férj az, aki új mosogatógépet vesz, mert attól biztosan elmúlik a felesége minden problémája? A főszereplő látszólag tökéletes világán akkor jelennek meg az igazi törések, amikor egy új szomszéd kerül a képbe. Aki maga sem teljesen százas - legalábbis ez látszik már az első szavain. De ki tudja. Talán Lulu az, akivel nincs minden rendben - esetleg abban a jelly saladban volt valami túl erős...vajon hol húzódik a határ valóság és illúzió között? Az biztos, hogy az 1950-es évek félelmetes korszak volt egy nő számára, és itt még nincs vége. Valaki magyarázza el - ha el tudja -, hogy miért kell egy gyereknek felírni 1 teáskanál citromdzsúzt, 1 teáskanál mézet, meg 1 teáskanál whiskeyt megfázásra, mert ha felfordulok sem értem...valaki?

Nos, az utolsó betű után...sok dologra már a könyv felénél rájön az ember - még akkor is, ha kevésbé tájékozatlan a dolgokkal kapcsolatban -, sok dologra pedig nem. Be kell valljam, néha szörnyen féltem visszatérni az olvasáshoz, amíg tudtam, halogattam. Nem az a tipikus, szivárványszerű olvasmány, és nem is a gyorsaságé a főszerep, minden szónak súlya van, az ember lelkét (illetve türelmét) jócskán próbára teszi. Nem hiszi el, amit olvas. Mert 2025-ben nekem van jogom például azt mondani, hogy "nem csinálom, ha nem akarom", senkinek semmi köze hozzá, ha hétfőn nem takarítok, kedden este pizzát rendelek, és még lehetne sorolni. Meghallgat a párom, és mindenhol segít, ahol tud. Ketten toljuk a szekeret, én főzök, ő takarít, én mosok, ő számlát intéz. Ha ágynak esek, fogja magát, és padlót súrol (kis túlzással). Van jogom, elérésem akármihez, oda megyek, azt csinálok, ahova, és amit akarok. Az orvos (többnyire) tényleg megmondja, mi a helyzet, és nem tesz különbséget férfi-nő között. A fagyasztott, félkész étel pedig nem hozza el az apokalipszis négy lovasát. Gratulálok, igazi mintaférj, szégyellni kell előtte, hogy nem a felesége főzte azt az ételt - miután a nő a napot és a hetet egyedül végigrobotolta egy olyan listával, amire ránézek, és a szemem jojózni kezd (a könyv elejében van). Itt már a fickó fejébe borítottam volna az egészet, de hát nyelni kell, tűrni keményen, különben meggyanúsítanak, hogy hisztérika, rossz feleség, egy semmirevaló rongydarab vagy, aki nem tud mindennap 2x meleg ételt pakolni a férje elé, és rúzs nélkül ül asztalhoz - szanatóriumban a helyed...

A könyv címe "Mad Wife." Ki dönti el, hogy a főszereplő, a szomszéd, esetleg mindenki más az őrült? Mit jelent, ha valakire rásütik ezt a címkét? Aztán mi történik, ha kiderül, hogy valami más áll a háttérben, csak épp a társadalom nem tudja kezelni? Mi a normális, mi az abnormális? Hogy tudnánk öszehasonlítani a mai orvostudományt, illetve a mai helyzetet az akkorival? Hogy uralta a nőket a patriarchális társadalom? De nagyon érdekes még az is, amikor arról olvasunk, hogy Lulu pontosan ugyanazt a szerepet követi, mint előtte az anyja (még akkor is, ha szinte azonnal látszik, hogy neki nem való a városi bezártság). A kényszer, hogy csinálni kell, kiszolgálni a férjet, követni a megszabott rendet, reggeltől estig súrolni a padlót, mert megszólnak a szomszédok, ha foltos, vigyorogni naphosszat (úgy, hogy senki, soha nem kérdezi, veled mi van, te mit akarsz, és nem a mosogatógép a megoldás a problémádra) - sejthető, hogy ez végül súlyos problémákhoz és kérdésekhez vezet.

Mindent összefoglalva: a Mad Wife c. könyv azokról a nőkről szól, akik mertek szenvedni, érzelmesnek lenni, vagy egyszerűen csak azokon a határokon kívül létezni, amit a társadalom akkoriban szigorúan meghúzott - és mennyire nem tudta senki, hol a határ a paranoia, illetve a mentális betegség között, vagy egyáltalán hogy kell ezeket kezelni. Még maga az orvos sem...érdekes, bár elég félelmetes pszichodráma, némi thrilleres beütéssel. A mosoly sosem fakul, a problémáknak nem érdemes hangot adni - mert olyanok nincsenek is -, a fáradtság pedig csak női hisztéria. Az ördög nem mindig ott lapul, ahol várjuk. Hanem mondjuk egy nő fáradt, hamis mosolya mögött...

Nem adok ötöt, mert mindennek ellenére nekem egész végig hiányzott valami, és a végével sem vagyok teljesen kibékülve. Ha elolvassátok, megtudjátok, miért. Érdemes kézbe venni, de közel sem mindenkinek ajánlott.

Itt lehet megrendelni, ha kíváncsi lettél:

https://www.amazon.com/Mad-Wife-Novel-Meagan-Church/dp/1464236747

Kép forrása:

https://readelysian.com/meagan-churchs-the-mad-wife-launches-today/

October 17, 2025

The Fix – Mia Sheridan

Everglow October 17, 2025 0 Comments

From New York Times bestselling author Mia Sheridan comes a chilling take on second chances, where a brutal break-in comes back to haunt the sole survivor with a new threat—and another victim.

Eleven years ago, Cami Cortlandt’s mother and sister died cruelly in a violent home invasion. The trauma and notoriety still linger, but Cami has managed to build a life in her hometown despite everything she’s lost.

Then one day it all comes rushing back.

A distorted voice on the phone: Would you like a do-over? A disturbing video of a room with bars on the window, trapping a young boy inside who looks achingly, impossibly familiar. Four days to find him.

With the help of Rex Lowe, an old classmate whose past is inextricably tied to her own, Cami races to uncover everything she can about the boy—where he is, who he is, and why she’s the only one who can save him.

But as Cami and Rex unravel one clue after another, the past and present converge in an explosion of secrets they never saw coming…and a truth they never could have imagined.

Gugli barátunk azt mondta a könyv műfajáról, hogy "szerelmes regény". Körberöhögtem. Annyit biztosan tudok - így körülbelül 20 oldal után -, hogy ez minden, csak nem szerelmes regény. Szegény anyukám, ha tudta volna, hogy ilyeneket olvasok 12 éves korom óta "szerelmes regény" címszó alatt...meglepő könyveket adnak ki manapság ezen címszó alatt. :D De a poénkodást félretéve, már az első sornál levontam a következtetést: a következő 400 oldal nem lesz könnyű menet. (Kórházi tartózkodásra, vagy figyelemelterelésre mindenképp ajánlott ezt magunknál tartani, mert ha az első betűt elolvassuk, onnantól kezdve nem lehet róla leakadni.) Olvastam már sokszor az írónőtől (Five-Minute Life, istenem), de amíg előbbi valóban egy ízig-vérig szerelmes regény, egy káprázatos new adult, addig ez...erre nincsenek szavak. Míg az írónő new adult regényeiben a kulcsszó a varázslat, a lélek, a szív, az érzelem, addig itt a félelem, a terror, a kétség. A cselekmény legelején a főszereplővel, illetve a családjával megtörténik az elképzelhetetlen, szinte egyik pillanatról a másikra - ám azt nem tudjuk meg, ki, és miért teszi ezeket a szörnyűségeket. Semmit nem tudunk meg, kizárólag a fogva tartók neveit. (Köszi szépen, sokra megyek vele. Még csak nem is úgy hívják őket, mint két lappal előtte a leányzó barátját, tehát az addigi egyetlen gyanús tégla valószínűleg nem a támadók közül valamelyik...bár ki tudja. Vagy ott az a fura laptopos gyerek a kerti növény mögött rejtőzködve. Megérne egy misét, hogy mégis mit csinált ott, és végül hová tűnt. Persze egy oldallal később kimagyarázza magát, elmondja, hogy ment haza - és később szerepel is, mint pozitív karakter - de engem itt már roppantul elkezdett érdekelni, hogy mégis mi folyik itt.

A rettegés, az ismeretlentől való félelem köztudottan erősen hajtja az embert előre, a kíváncsisága legyűri, egyszerűen tudni akarja, mi miért történik. (Egy könyvnél ez nyilván nem hátrány.) Nem véletlen dolgoznak ezekkel az érzelmekkel például a horrorfilmek. Az sem véletlen, hogy a tragédiákra, a negatív eseményekre jobban emlékszünk - hogy hol voltunk és mit csináltunk abban a pillanatban, akár 20 évvel azelőtt -, mint arra, hogy tegnap mi volt az ebéd. Ebben a könyvben minden szó mögött megbújik a rettegés, a rémület, az iszony, az olvasó sejti, hogy teljesen ismeretlen terepre tévedt.

Néhol gyanús hasonlóságokat vélek felfedezni az írónő egy korábbi könyvével - ami anno szintén az egyik kedvencem volt, a Once We Were Starlight -, de ezen a ponton még csak találgatni tudok (amikor ezt írom, még csak 150 oldalnál járok). Mindenki figyelmét szeretném felhívni erre a kivételesen érdekes könyvre. (Főleg egyvalakiét molyon, aki már nagyon várja ezt az irományt. 1155 értékelés után 4,33-nál áll, az emberek háromnegyede ad négyet-ötöt. Emlékszel, mit mondtam? Nálam négyről indul.:D)

A főszereplő, Cami Cortlandt a cselekmény legelején egy brutális támadás áldozatává válik, a családjából csak ő, és az apja élik túl. Cami ezután minden lehetséges módon megpróbálja az életét a lehető legnormálisabban élni...amíg egy nap a telefon megcsörren, a hívó pedig ennyit mond: "Szeretnéd az egészet újra kezdeni? Kapsz néhány képet, és 4 napot, hogy kiderítsd, ki van a képen, és megtaláld ezt az illetőt." Aztán ahogy halad a cselekmény, egyre világosabb, hogy a kirakós néhány darabja valamiért nem illik a többi közé - hiába próbáljuk összeilleszteni. Őszintén, milyen fogvatartó az, aki cukorkát, és McDonaldsot ad a fogvatartottnak? Milyen fogvatartott (ráadásul nem felnőtt...) az, aki visszabeszél a fogvatartónak (!) olyan módon, hogy még az olvasónak lesz tőle szégyenérzete? Milyen fogvatartott az, aki szisztematikusan keresi, hol a rendszer gyengepontja, és hol van a kamera felszerelve? Milyen gyerek az, aki inkább a medvével harcol a vadonban, minthogy elvigyék magukkal? Milyen örökbefogadó az, aki a Virgin - szigeteken (!) dolgozik, miután az örökbefogadó szervezet csődbe ment "bankruptcy" miatt?!?!

Elnézést kérek mindenkitől, tudom, ilyen nem való egy blogba,

de talán ez fejezi ki legjobban, mi is járt a fejemben egy bizonyos ponton, és milyen fejem volt. :D

Nemsokára az is kiderül, hogy Cami-nek fogalma sincs, merre induljon (no shit, Sherlock), - és főleg arról nem, hogy akkor az a bizonyos fogva tartott most Kamcsatkán feji a Jakot, Texasban rodeózik, a Kalaháriban a busmanokkal ássa a gödröt, Coober Pedy-ben keresi a gyémántokat, vagy esetleg Don Corleone akar váltságdíjat érte. "Egységben az erő", kiált fel, és ezzel a lendülettel felkeresi az egyetlen személyt, aki még számításba jöhet ezen a földön, a múltjuk miatt. Mr. Sagan / Mr. Hawking / Joseph Cooper / ~~whatever~~ fejét az univerzum felé fordítja, és rájön, hogy a képeken tisztán látszanak a csillagok, így valószínűleg be tudják mérni (!) a helyet, a Pacific Tree Frog meg nyilván csak pár helyen brekeg egész Amerikában, és az egyik az, ahol a fogvatartott van. Köszönjük, Mr. Attenborough, alig várjuk a következő sorozatot a BBC Earth-ön! :D

Narrátor: aztán jött a könyv második fele.

Nos, így az utolsó oldalon túl: egy szóval sem állítom, hogy csalódtam volna - azonban a könyv felétől nekem valami szörnyen hiányzott, emiatt nem kapja meg a maximális értékelést. Túlságosan próbálta a thriller szálat boncolgatni, emiatt kevésbé maradt idő a karakterekre, a motivációra, mindenre, amire az ember ilyenkor igenis kíváncsi. (Rex-ből csak annyit láttam, hogy futkos mindenfelé, illetve a nőt toszingálja. :D Kellett volna a háttér, a motiváció, hogy jobban megismerjük.) Természetesen még így is nyilvánvaló volt, mire akar rávezetni az írónő (például arra, hogy a nagy csatákat ma már nem a harcmezőn vívjuk, hanem - kicsit közhelyesen - az interneten, de ott is minden eszközt meg kell ragadni a győzelemhez. Persze ugyanúgy akadnak olyanok, akiknek nem kenyerük a tiszta játék, elrejtőzniük pedig sokkal könnyebb...)

Vártam, hogy valami hatalmas dolog van a főszereplő tragédiájának hátterében, de őszintén szólva, erre valahol lehetett számítani - az írónő még jobban elengedhette volna azt a gyeplőt, mert ez kicsit sem lepett meg, talán csalódtam is valamelyest. Manapság országok, repterek, kormányok rendszerébe jutnak be olyanok, akik az ábécé első három betűjét tudják felsorolni. Aligha okoz bármi is meglepetést, 2025 van. Kicsit vitatkoznék némelyik GR-felhasználó állításával, miszerint "undorító", "brutális", etc. etc. Valóban akadnak benne olyan jelenetek, amik miatt nem adnám 16 év alatti kezekbe - legfeljebb úgy, hogy beszélgetünk róla-, de őszintén, olvastam már ennél sokkal explicitebbet, sokkal kifejezőbbet is. Thrillerről van szó (amiben gyilkosságtól kezdve a rape-ig minden van), de közben megmarad a new adultjainál megszokott "puhaság", "érzelem" - mindez keverve pedig egy hatalmas káoszt hagy az emberben.

Vártam a magyarázatot a korábban feltett kérdéseimre, de ezekre az utolsó oldal után sem kaptam semmilyen választ. Akkor lett volna érdekesebb a cselekmény, ha ezekkel kezdenek valamit, ha a kérdésekre épkézláb magyarázatot is kapunk. Vagy paranormál magyarázatot. Mindegy. Remekül indult, és valamilyen szinten csalódás lett a vége. A könyv vége felé pedig már egyre gyakrabban raktam le, mert...idegesített néhány ponton. Közel 400 oldal, kishíján a semmire. Természetesen örülni fogok, ha esetleg itthon is kiadják magyarul, de 4-5 ezer forintot semmiképp nem adnék érte. Azt hiszem, maradok az írónő new adultjainál.

Szeretnéd jobban megismerni a könyvet, beleolvasni, elő-, és megrendelni? Itt megteheted, ha first reads olvasó vagy, most 2 dollárért, november 1-től pedig 5 dollárért:

https://www.amazon.com/Fix-Novel-Mia-Sheridan-ebook/dp/B0DWXY3TNK

October 8, 2025

The Dark of the Moon – Fiona Valpy

Everglow October 08, 2025 0 Comments

She’s spent a lifetime searching for him. Is this her last chance to find the truth?

risked everything during the war. From flying planes for the , aka the ‘Attagirls’, to working with the , and life-or-death missions as an , she and her colleagues pushed their courage—and their luck—to the limits.

Joining biographer Kendra and her family on the stunning, sun-drenched Île de Ré, Philly is ready to reveal her extraordinary life story. But she has another reason for being there: she’s never given up searching for her beloved pilot husband, . Shot down during a dangerous mission, this is the only place left where she might discover what happened to him.

Listening to Philly’s war stories, Kendra’s young son decides to use his own unique skills in maths, logic and persistence to track down Ben’s final resting place—and the answers that Philly longs for. Can they solve the decades-long mystery of Ben’s disappearance together? Because sometimes, lost people are still out there, just waiting to be found…

"How important it is for those who are left behind to have a place to go to remember those who've been lost; a place where we can feel that connection and honour our dead."

második könyve a The Sky Beneath Us után, amire hat csillagot fogok adni öt helyett. Ha létezik az a szint, amit sem szavakkal, sem mással képtelenség visszaadni, akkor tessék, itt a tökéletes példa - és ezt úgy állítom, hogy például a főszereplő szemszögének a felét sem értettem teljesen. Töredelmesen bevallom, történelemórákon nem sokszor voltam ébren, az első és második világháborúnál pedig bombát rakhattak volna mellém, akkor sem ébredtem volna fel. Pedig a történelemnek akadnak lebilincselő aspektusai - és ha nem kizárólag a száraz tényeket nézzük (illetve kicsit kibővítjük a hallottakat), sokszor figyelemre méltó dolgokra bukkanhatunk rá. Majdnem kiesett a kanál a kezemből, amikor kiderült, kicsoda Philly főnöke. A maga idejében a fickó gyakorlatilag egy rocksztár, egy zseni volt, olyan dolgokat csinált, és olyan dolgoknak az alapjait tette le, amikről még ma is nehezen hihető, hogy valaki ilyenekre képes. A figura kulcsszerepet játszott benne, hogy a németek titkos üzeneteit megfejtsék, ezzel mindig egy lépéssel a nácik előtt járjanak. Bár a németek sem voltak ostobák, állandóan változtattak az üzenetek formáján, ezért kellett a sok algoritmus-fejtőnek órákat nézegetni az üzeneteket, és gondolkodni, hogy a "P" akkor most "E", "C", vagy "T", és valójában hánykor lesz a támadás az üzenetben szereplő "9" helyett. Kapd el az üzenetet, fejtsd meg betűről-betűre, fejtsd vissza, másnap már máshogy, harmadnap megint máshogy, küldd el, ők visszaküldik, vidd el, hozd vissza, egyszerűen hihetetlen. (Mr. Fleming nevénél még nem sejtettem semmit. De később róla is kiderült, miért volt mégis halványan ismerős a neve. :D) Aztán volt szó arról is, hogy a britek által megfejtett üzenetek legvégül kihez jutottak el, mert ilyen módon akart tudni összes lépéséről...ez a könyv emberi szemszögből meséli el azt az időszakot, amikor rengeteg intelligens, éles eszű, bátor emberre volt szükség, hogy a háború ne forduljon brutális irányba, az eszükkel, a kitartásukkal, a hitükkel pedig megfordítsák annak kimenetelét. Persze nem könnyű hitről, kitartásról beszélni, amikor a társaidat egyik nap még látod, a másik nap pedig már csak a hírek érkeznek - vagy még azok sem. Néha csupán az évekig, évtizedekig tartó kétségbeesés, mardosó fájdalom marad, hiszen még eltemetni sincs kit...

A történet középpontjában Philly Delaney, egy idős, a 90-es éveiben járó hölgy áll, aki a második világháború idején minden volt, amit csak el lehet képzelni: pilótanő, brit kém, francia kém, kódfejtő - az első szemszög az ő gondolatait, érzéseit közvetíti a háború alatt. A második szemszögben ezeket diktálja lefelé egy írónak, közben pedig az írónak, illetve az ő családjának is fontos szerep jut. Egyáltalán nem könnyű megérteni a cselekményt, ráadásul ez utóbbi szemszöget egy kisfiú meséli el (akiről már az első mondatánál lehet tudni, hogy nem hétköznapi gyerek, mivel a temetőben a sírfeliratokat satírozza papírral, hogy a nevek és a dátumok neki is meglegyenek, majd a kis gépével lelaminálja őket. Kedvenc tárgya egy zajvédő, utálja a sok embert maga körül, nem érti a szarkazmust, nem tetszik neki, amikor 5563 csempét számol, mert az nem jó szám - egészen máshogy kell hozzá viszonyulni, mint a többiekhez. Van egy kis, saját buborékja, amibe a többieknek kell megtanulni belépni. Még a szülei házassága is pengeélen táncol amiatt, hogy ilyennek született. De talán pont ő, és a "furasága" kell ahhoz, hogy Philly megtalálja, amit keres. Az idős nő egyik közeli hozzátartozója eltűnt a második világháborúban, amikor a németek lelőtték a repülőgépét. Philly egy egész életet áldozott arra, hogy megtalálja őt. Az igazságot azonban nem mindig a hold "legnyilvánvalóbb" felén kell keresni. A kevésbé látható oldal sokszor több érdekességet rejt - ahhoz viszont teljesen más szemszögből kell megközelíteni a dolgokat. Ehhez pedig éppen kapóra jön egy "máshogy" gondolkodó agy...

Kis barátom, én szorítok neked, hogy megtaláld a matematikai számításaiddal Amelia Earhart-ot, de félek, hogy mire rátalálsz, már nem csak te, hanem mi is szakállat fogunk hordani egytől egyig. Persze ki vagyok én, hogy hátráltassalak? :D Úgy, de úgy nevettem, a könnyem majdnem kicsordult, közben pedig valami éteri boldogság öntött el, hogy ilyen dolgokat, és ilyen módon tett bele az írónő a könyvbe. Műfaja szerint történelmi fikció - második világháború, de ez egyáltalán nem adja vissza a teljes képet. Szórakoztat, tanít, megmosolyogtat, megbőget, életre elkísér, és egy olyan aspektusát mutatja be a történelemnek, amiről egyáltalán nem esik szó a tanórákon. A megtiszteltetés, hogy ezt a csodát olvashatjuk, a szavak szépsége, amikor azt írja a banális "észrevettem, hogy terhes" helyett, hogy "a hasa kerekedett, mint az újhold széle, és magában hordozta a teljesség ígéretét" - fogható ez bármi máshoz? Nem véletlenül értékelte eddig az emberek 72 százaléka maximális ötre, és nem véletlen áll 4,67-nél. Az a borító, ha elolvassátok ti is a könyvet, aztán a döbbenet, hogy éppen a könyv egyik legfontosabb mozdulatát sikerült valakinek kiemelnie, a levendulamezőtől kezdve egészen a lefelé szálló repülőig, mögötte a félholddal...és még hibája sincs, hogy kekeckedni tudjak. A Sky Beneath Us is ugyanilyen elemi erővel csapott le rám anno, akkor sem tudtam mást kinyögni, csak ennyit: ez k.rvajó. Most sem tudok mást. 286 oldal általában nagyvonalakra elég - kifejteni valamit rettentő kevés. Itt mégsem éreztem úgy, hogy bármi elmaradt, vagy lemaradt volna. Szívből remélem, hogy hamarosan magyarul is kiadják, mert ennek minden polcon ott a helye.

Itt lehet beleolvasni, megrendelni a könyvet:

https://www.amazon.com/Dark-Moon-Fiona-Valpy/dp/1662516878