November 12, 2026

Whale Harbor - Mary Beth Keane


From New York Times bestselling author of the “magnificent” (Fresh Air), “propulsive” (People), and “profound” (Vogue) Ask Again, Yes, a sweeping multi-generational saga inspired by the author's own family history, following eleven brothers torn apart and set on different paths between Ireland, England, Montana, and New York.

1960s, Ireland. In the wake of tragedy, a father makes choices for his eleven grieving sons. The older brothers will emigrate to England for work, while the younger ones will stay behind. The second eldest, Macdara, is offered a job on a Montana cattle ranch and sets off. His spirited younger brother Rian begs Mac to take him along and Mac promises to bring Rian to America as soon as he's old enough. But then one day Mac gets a call that Rian has disappeared. It's a call that will haunt Mac and his family across decades.

Spanning lifetimes and continents, Whale Harbor is an expansive and unforgettable novel written with award-winning author Mary Beth Keane's signature wit, eloquence, and attention to the emotional resonance of family.

 

  

Rendeld meg Amazonéknál: https://www.amazon.com/dp/B0FTX6JBRZ

Fiúk, ha 7-re vagytok hivatalosak valamilyen, bármilyen buliba, akkor fogadjatok meg egy jó tanácsot: az azt jelenti, hogy 10-ig a kutya nem fog felbukkanni - akár sakkozhattok is addig. Just sayin'. :D Az a vörös, meleg, kör alakú, világító dolog a sütő tetején meg...na de majd Macdara mindent elmesél nektek az amerikai kalandjairól, én azért vagyok most itt, hogy megpróbáljam visszaadni azt az elképesztő, szédületes élményt, amit kaptam. Úgy képzeljétek el, ebben egyetlen betű hiba NINCS. (De még ha lenne is, az sem érdekelt volna). Keveset olvastam idén, még kevesebbet értékeltem - ám amit biztosan állítok, hogy a Whale Harbor az egész évet viszi. A könyv műfaja "Literally Saga", illetve "Coming of Age" - azaz valaki, általában a főszereplő felnőtté válását követhetjük végig, egy többgenerációs történetben.  Ideáig minden stimmel, hát majd felnő az a gyerek, mindenki felnő, úgyse tudja az írónő ezt 400 oldalon keresztül húzni, amúgy meg 300 lesz belőle a köszönetnyilvánítás. Sima liba. Rendben, megbizonyosodtunk, eléggé felnőttek vagyunk hozzá, bátorság nélkül nincs győzelem, nézzük a fülszöveget. 

"11 fiútestvér, különböző utakon Írország, Montana, Anglia, és New York között."  

Ennél a mondatnál már azért sejtettem, hogy talán egyszerűbb lesz a világ számára, ha nem állok be jövendőmondónak, mert abban a pillanatban meglincselnek - a cirkuszban viszont mindenképpen zajos sikerem lesz. Ebben a könyvben ugyanis minden történik, éppen csak a "sima liba" rész marad el valahol az első betűk, illetve a fülszöveg után. Profi, elegáns, hibátlan, folyékony, szívszorító, megmosolyogtató, érdekes, és még tudnám a jelzőket sorolni. De semmiképpen nem sima liba, annál azért egy fokkal nehezebb, hiába viszonylag egyszerű a nyelvezete. Ezek a fiúk bőven gondoskodnak arról, hogy az életben többet ne felejtse el őket az, aki olvas róluk. Ha lenne elég hely, MINDEN. EGYES. JELENETET. Ideírnék. Azért pedig külön hálás vagyok, hogy a legelső perctől tanít: induláskor annyit látunk, hogy egy srác Ír nyelven beszél, a testvére viszont angolul szól hozzá, és mindenáron az angolt hajtja. Látszólag jelentéktelen, a könyv végén mégis felteszik a kérdést a Book Club Questions-nél: miért? Ti rájöttök, miért kell egy fiatal fiúnak - aki Írország legszélén él a 10 (!!!!) másik fiútestvérével egy olyan part menti házban, ahol se áram, se "indoor plumbing", - mindenáron angolt tanulni? Hiszen megvan ő a saját nyelvével is... 

A könyv úgy negyedéig  11 kisebb-nagyobb fiú szemén keresztül követhetjük végig egy Ír család szokásait, mindennapjait, illetve hogy mennyire nehéz az a fajta élet, ami nekik van - és persze az ezzel járó, még nehezebb kérdéseket, fájó döntéseket. A cselekmény közepétől aztán megváltozik a színpad: a második legidősebb fiú, Macdara "Mac" különös kalandjainak lehetünk szemtanúi a jávorszarvasokkal, a főzőlappal, a benti wc-vel,  a furcsán viselkedő lányokkal, a még furcsábban viselkedő fiúkkal, az erdőillattal, a kerek, illatos szappannal, a fehér színű vajjal, a "miért nincs senki 7 órakor a partin, mikor az 7-kor kezdődik?" kezdetű rigmussal. Persze nem kizárólag csak Mac megmosolyogtató kalandjairól szól az egész, mindez a tortának csak egy egészen apró szelete. Amikor elolvastam a fülszöveget, és eljutottam a "11 fiú" sorig, ott már biztos voltam benne, hogy nem lesz elég egy csomag zsepi. (Nekem egyetlen fiútestvérem van, és vele sem bírtak 25 évig. :D) Akkor képzeljük el, hogy 11 fiúval mi a mankót fog kezdeni az apjuk valahol az Isten háta mögött, Írország legeldugottabb részén, ahol gyakorlatilag a világ széle kezdődik. Nem véletlen, hogy az írónő 11 fiútestvért helyezett a középpontba, akik - fiúk lévén, ugye - elég ingatagok (és itt most rád nézek, Rian, rajta, mesélj csak a többi olvasónak, hogy haraptad meg a nálad kétszer nagyobb batár állatot, mert elvette a ceruzát a testvéredtől...), rászorulnak a kézre, de ez a kéz egyszer csak eltűnik - a végső döfés, a teljes downfall jelen család számára itt kezdődik. Akárhogy formál minket az élet, akárhogy kap a legelső lúd a szárnyára aranyborítást, a hátsók meg legfeljebb rezet, mindig egyek leszünk. Elveszítünk az úton valakit, de végül mindig visszatérünk a sorba, és még erősebben folytatjuk tovább az utat. A testvérek mindig testvérek maradnak, vezessen az út akár New Yorkba, akár Montana-ba. Ha az a bizonyos hang szól a szívből, akkor menni kell, akárhogy, akármennyire menekültünk otthonról évekkel azelőtt. Aztán persze ilyenkor szembe kell nézni mindazzal, amit magunk mögött hagytunk - és lehet, hogy valakinek nagyobb szüksége van ránk, mint valaha...aki hajlandó az idejét adni ennek az elképesztő könyvnek, az nagyobbat kaszál ebben az életben, mintha a lottót nyerte volna meg. 

Legalábbis én így érzem. 

1960-as évek, Írország. Egy tragédia után egy apa nehéz döntéseket hoz tizenegy gyászoló fia jövőjéről. Az idősebb fiúk Angliába emigrálnak, hogy munkát vállaljanak, míg a fiatalabbak otthon maradnak. A második legidősebb fiú, Macdara munkalehetőséget kap egy montanai marhafarmon, ezért útnak indul Amerikába. Életvidám, kalandvágyó öccse, Rian könyörög neki, hogy vigye magával, Mac pedig megígéri neki, hogy amint Rian elég idős lesz, őt is Amerikába hozza.

Egy nap azonban Mac telefonhívást kap: Rian eltűnt.

Ez a hívás olyan sebet ejt, amely évtizedeken át kísérti Macet és az egész családját."

"Érezhetem magam egy egész életen keresztül bűnösnek, mert a jobb élet reményében összeszedtem a motyómat, elhagytam az otthonomat, a többiek meg hátramaradtak?" Sokunknak ismerős gondolatok, igaz? Ez az egy mondat szinte a teljes cselekményen keresztül lóg a levegőben - az írónő pedig az olvasótól is elvárja, hogy elgondolkodjon a dolgokon. Teszi mindezt olyan meglepő finomsággal, szépséggel, lassúsággal, hogy még a sokat látott vén rókák is megállnak egy percre. Talán annyit tudnék ellene felhozni, hogy sokszor már túlontúl lassú, és nem is minden oldal viszi előrébb a cselekményt. Ne felejtsük el, "literally saga", "tényleg történetfolyam", itt a lassúság, a gondolat ereje, a szépség, illetve a monotonitás a jellemző elemek. De nem véletlen adott neki az olvasók 55 százaléka ötöt, a maradék meg négyet. (Bár még utóbbiak is hazudnak, vagy csak részegek voltak az értékelésnél). Külön kiemelném: a történetbe beleszőttek sok olyan új technológiát, mérföldkövet, ami Mac számára abszolút ismeretlen volt - Amerikában viszont szinte azonnal hátra kellett hagynia a régi életét, és az újdonságokhoz hozzászokni. Ott ültek a tv előtt, amikor bejelentették Kennedy halálát, és bár fogalma sem volt, hogy az ki, azért rögtön tudta a körülötte zajló párbeszédekből, hogy itt egy igen nagy emberről volt szó...az idő, a változás, hogy a világ egyik pillanatról a másikra fordul. És itt vagy megszoksz, vagy megszöksz. Ezért is nehéz bármelyik karaktert jónak vagy rossznak elkönyvelni. Hiszen bárki más is megpróbálna azonnal beilleszkedni a többiek közé, ami nyilván ugye azzal jár, hogy az otthonról hozott hagyományok, értékek, szokások szépen lassan elvesznek...Mac akkor most jól teszi, vagy éppen ellenkezőleg? 

 
Errefelé játszódik a cselekmény első része. 
 
Aztán jött a könyv második fele - ami nehézség szempontjából bőven köröket vert az első félre. Nem véletlen, hogy mindent összevetve közel 2 hétig gyűrtem a Whale Harbort. Mind hangvételben, mind stílusban, mind mondanivalóban iszonyú nehéz. (Csak egy dolgot emelnék ki példaként: az egyik karakter elképesztően a szívemhez nőtt, alig vártam, hogy megjelenjen, pedig mindössze egy mellékkarakter volt. Az egyik jelenetben Mac elmondja, hogy megyei djat nyert a lány azzal, hogy esszét írt a Forrest Gump-ból, egészen furcsa megközelítéssel: szerinte a filmben végig Jenny a "villain", mert Forrest mindenféle értelemben visszamaradott, képtelen megérteni, mi is a szeretet, illetve a szerelem valójában. A nő egy darabig vele van, aztán ott hagyja a francba, majd megint visszatér - csak ugye Forrest nem érti, ő örül, hogy Jenny mindig visszajön. Pedig nem biztos, hogy Forrestnek vissza kellene fogadnia az életébe...akárhányszor láttam ezt a filmet, és a mai napig ugyanezt gondolom. Szóval külön hálás vagyok azért, mert gyakorlatilag az én gondolataim vetültek ki a papírra. De ez csak egy rövid kitérő volt. Mélyen elgondolkodtató, eleinte könnyedebb hangvételű - aztán örül az ember, ha csak a fél zacskó zsepire van hozzá szüksége...mindenképpen "top tier". Amikor hirtelen belegondoltam, hirtelen azt sem tudtam, kiknek kellene ajánlani.  Kamaszoknak, emberpalántáknak talán az első fele, felnőtteknek pedig inkább a könyv második fele érdekesebb, hiszen pont a változást, az idő múlását mutatja be 11 fiún keresztül, illetve állítja szembe Írországot Amerikával, a szokásokat, az életet, a körülményeket. Mac talán 12 - 13 éves a cselekmény elején, majd a közepén elmondja, hogy 39, és gyerekkorában sosem látott a szárítóra felakasztott melltartókat, se nagyot, se kicsit, a szekrény alatti kuka meg egy hónapban egyszer tele van tömve mindenféle női dologgal. Közben persze az élet telik, sok olyan dologgal kell foglalkozni, aminek a hallatán minden felnőtt azt kívánja, "maradtam volna inkább gyerek"... 
 
Őszintén bevallom, nagyon nehéz volt ebből a könyvből pár fontosabb dolgot kiragadni, és csak azokat leírni. Utólag azt mondanám, hogy semmi esetre sem szabad ezt a könyvet apró darabokra szakítani és elemezni, hanem egyben, mindent összetéve kell róla véleményt mondani. Mert ugye, ahogy gyerek nincs felnőtt nélkül, fiú nincs anya nélkül, Connemara pedig nincs Macdara nélkül, úgy a könyv egyik fele sem létezik a másik nélkül. (Talán még azt is megfontolnám, hogy ezt az irományt elolvassam, mielőtt nekiesek a könyvnek.) Akárhogy is, egy dolgot mindenképp szeretne nekünk mondani az írónő: a gyász, a veszteség, a bűntudat, a hűség, az árulás, a testvéri szövetség messze túlnyúlik, túlmutat a gyerekkoron. Ahogy az öröm, illetve Isten legnagyobb csodája is, hogy mindig visszatérünk egymáshoz...gazdag részletekben, gazdag leírásokban, gazdag érzelmekben. Szerintem 100 évente egyszer, ha érkezik hasonló könyv - mindenképpen érdemes legalább esélyt adni neki, ha kicsit komolyabb olvasnivalóra vágyunk, és szeretünk a bögre kakaó mellett elgondolkodni bizonyos dolgokon: házasság, a család szentsége, testvérek, élet. Mac egyszer még fel is teszi a kérdést, hogy "Biztos jó helyen vagyok? Mi lett volna, ha nem megyek el gyerekkoromban? Most hol lennék? Biztos ez a végcélom, a végállomás?" Ugye ugye?  És akkor még az 1977-es New York-i áramszüneten is végignyargaltak, just for fun. (Nyilván itt az írónő célja az is volt, hogy bemutassa, milyen gyorsan tud összeomlani egy társadalom - pedig csak 25 óráig volt sötét. Plot twist: NAGYON gyorsan. Muszáj volt utánanéznem a neten, hogy ez tényleg így történt-e.) "Komoly kis" coming of age. Ritkán látni hasonló könyveket.

Ugyanez a fenti karakter összelapátolt 250 dollárt az osztálytársaitól, majd elküldte egy kameruni klinikának, hogy azok óvszereket vegyenek belőle, és megakadályozzák az abortuszokat. Majd szembement az iskolai papjaival meg nővérjeivel, hogy miért csak a férfiak lehetnek papok, és miért csak a férfiak lehetnek fontos pozíciókban. Aztán rájött, hogy mert a nők valószínűleg nem érnek annyit, mint a férfiak, ezért kapnak rejtett munkát...anyja fejét képzeljétek el, mikor elbeszélgetésre hívták őket. Aki szülő, az gondoljon bele ebbe a szituációba. Ez a gyerek 14 éves, és többet tud a világról, mint sok-sok felnőtt. Anyu visszahúzza, próbálja neki elmagyarázni, hogy néha jobb csendben maradni. Hiszen az ő fenekére is rácsaptak a munkahelyen, sőt, megpróbálták megcsókolni, erre ő mindössze kikerülte a fickót. De azon a helyen maradt, mert a pénzből építették fel az életüket. Apu meg pont az ellenkezőjére tanítja. Kedves szülők, önök hova állnának, mit tanítanának annak a gyereknek, aki egészen jól átlátja a világot, és megpróbál ellenszegülni az ellen, ha igazságtalanságot lát (de a világ sokszor eltapossa azokat, akik szólni mernek)? Hát, nos, igen, khm-khm, a vért, ami az ereinkben van, azt sose lehet letagadni. (:
 
Zárásként: az utolsó betű után is nehéz egészben beszélni egy ennyire szerteágazó, komplex könyvről. Határozottan nem akkor kell olvasni, amikor az ember rohan valahová. Akárhogy is nézzük, a cselekmény sokszor igen próbára teszi az ember türelmét - plot twistek, hatalmas összeborulások, hullámvasutak helyett az emlékek, a megfigyelés, az elmélkedés kerül középpontba. Műfajilag talán prózának is lehetne nevezni. A cselekmény 1960-as években kezdődik, és egészen 2002-ig megy, ebből egy s mást azért már könnyen le lehet szűrni. Meg nyilván abból is, hogy képtelen vagyok egy épkézláb mondatot leírni vele kapcsolatban. Soha életemben nem láttam még ennyire nehéz - minden tekintetben nehéz, sőt, néhol majdnem bealudtam rajta*! - könyvet, de a végére engem kilóra megvett magának.  *Az, hogy bealszok valamin, még nem feltétlen azt jelenti, hogy az a könyv bődületesen rossz, sőt. Mindenkinek ajánlom, aki elég merészséget érez magában, és persze van hozzá mérhetetlen sok ideje, türelme. És ha még eddig nem említettem, olyan kérdéseket is feltesz, amikre mindenkinek magának kell a válaszokat megkeresnie - a családdal, az élettel, a halállal, a testvéri szövetséggel kapcsolatban. Csodaszép könyv, de őszintén megvallom: végig kevésnek éreztem magam hozzá. Talán ha még egyszer melléülnék, és még mélyebben beleásnám magam... 

 Könyv összértékelése:

Alaptörténet - koncepció: 5/5 
Karakterek: 5/5 
Karakterfejlődés: 5/5
Írásmód - stílus: 5/5
Romantika: 0/5
Cselekményvezetés - tempó: 4/5
Feszültség - izgalom: 3/5
Érzelmi hatás: 5/5
Érzelmi hitelesség: 5/5
Mondanivaló - mélység: 5/5
Plot twist: 1/5
Hangulat - atmoszféra: 5/5
Párbeszédek: 5/5
Olvasmányosság - folyékonyság: 4/5
Borító: 5/5 
Gondolatébresztő hatás: 5/5
Utóhatás: 5/5 
Újraolvasási faktor: 4/5 
 

No comments:

Post a Comment