"Londonban hej, van számos utca..." - London II. rész

(: Íme, here we go again, egy rendkívül fárasztó, mégis tartalmas, élményekkel teli hét után. Eredetileg később (de valószínűleg még az idén) mentünk volna, aztán körülbelül 2 hónappal ezelőtt tudtam meg egy közösségi médiás bejegyzésből, hogy június 13-án tartják a katonai parádét a király, III. Károly születésnapja alkalmából. Mivel a jelenlegi Brit uralkodó, az egész királyi család, illetve az angol történelem rajongójának tartom magam, azonnal adta is magát az ötlet. Természetesen nem csak a Buckhingam - palotánál voltunk, 5 nap alatt elég sok mindenre jutott időnk (és még így sem mindenre, mert például a Harrodsba, vagy a London Dungeonba nem jutottunk el, viszont akadt olyan program, amire csak úgy elvetődtünk, előre nem volt betervezve.) El, vissza, ide - oda, amerre láttunk, még ezt is, még azt is, még a harmadikat is, de ha már itt vagyunk, még a negyediket is. :D Korábban is említettem, talán még az első bejegyzésben, hogy néha érdemes a szigorú menetrendet, felírt dolgokat kicsit elhagyni, és menni, amerre sodor a véletlen...mert abból születnek a legszebb emlékek. 

 

 Felső kép: ez volt a szobánk. Ahogy mondtam, nem a Ritz, de a célnak tökéletesen megfelelt, nem kellett átalakítót vinnünk - mert bent volt európai típusú konnektor, plusz széf, minibár, hatalmas tv, és patyolattiszta fürdőszoba. A kilátás nem volt az igazi, mert egy falra nézett a szoba, de ez van, ennyi pénzért ezt el kell viselni. 

 

ChatGpt-t kérdezgettük nagyon sokszor erről arról (párom vele dolgozik), de végül kiderült, hogy nem szabad teljesen rá hagyatkozni, mert A) elirányít kukutyinfalvára, B) nem jelzi az akciókat, nem jelzi, ha valahova olcsóbban juthatunk be - éppen csak megláttam a kiiírást a greenwitch-i csillagvizsgáló ajtaja előtt, hogy keddenként 20 font helyett 10 a belépő. Kishíján hazamentünk úgy, hogy nem mentünk be, pedig számomra az volt az egyik legnagyszerűbb élmény az utazás alatt. "Kötelező" programunk a januári utazásunkkal ellentétben most nem volt, talán csak a fentebb is említett katonai parádé. Nagyon, de nagyon kifogtuk az időjárást: egy alkalommal esett, amikor a Leicester Square-nél a szobrokkal fotózkodtunk, akkor is maximum 2 percig. Ezen kívül vagy kellemes meleg volt az utcán, vagy borzalmas meleg a buszon és a metrón, vagy "leégtünk" szintű meleg fent a hajón. Igen, szépen leégtünk, az utolsó napon este aloe verát keresgéltünk a gyógyszertárban...

 

 

Így nézett ki a környék, ahol laktunk. Nyilván nem egy Ritz szint, és a beszűrődő rendőrautó - sziréna mennyiségéből is feltételeztük, hogy itt nekünk éjszaka nem kell mászkálni, nappal azonban teljesen rendben volt. Ez az Old Kent Road, az Elephant and Castle-től vagy 3 buszmegállónyira. Ismét meglepett az egymás hegyén - hátán található üzletek és helyek mennyisége (pedig ez nem is a központ volt), egymás mellett volt megtalálható a gyógyszertár, a Lidl, a Tesco, a nyomtatós - fénymásolós, a kertészeti és barkácsáruház, a salsa club, a fene tudja milyen zöldséges, az elektronikai áruház, a hotel, a nigériai varroda, a sürgősségi ellátás (!), egyszóval első nap megállapítottuk: ha az első utcában, ahol végigsétálunk, valami nincs, akkor az nem is létezik. De egy akkora városban, ahol összesen annyian laknak, mint egész Magyarországon, nyilván szükség van rá, hogy minden minél hamarabb elérhető legyen. Senkinek nincs ideje naphosszat keresgélni, amire szüksége van. Egyébként a szállásunk 3 csillagos volt, 5 éjszakára 190 ezer forint, az Eurotraveller másik hoteljében. Azért esett erre a választásunk, mert legutóbb is nagyon meg voltunk velük elégedve.  

 

 

Még egy kis adalék: az egyik legjobb választásunk étel szempontjából ismét a Tesco-Lidl vonal volt. Nem mondom hogy olcsó, rendszeresen 6-7 fontokat hagytunk ott 2 szendvicsért, 1 zacskó csipszért, meg 2 darab 1.5 literes ásványvízért, de néha 1 - 1 fontra leárazták a szendvicseket, a kész salátákat, meg sok mindent. Meglepődve tapasztaltam, hogy az itthon egyik legdrágábbnak számító ásványvíz, az Evian ott gyakorlatilag mindenhol 1 font, alig 400 forint - és ez nem csak a vízzel volt így. Persze ki a franc akar a nyaraláson azzal foglalkozni, hogy mi mennyi, de néha azért érdemes figyelni, mert akadnak meglepetések, illetve nagyon jó árak. A hotelünk reggelit is kínált fejenként 14 fontért, ami körülbelül 5 ezer forint, de végül egyszer sem mentünk be. Mert ahogy korábban is mondtam, ami az első utcában nincs, az nem létezik. 

 

 

És akkor az első nap. Már akkor sejtettük, hogy sokan lesznek, amikor a Pall Mall felé menet a metró - reggel 8 (!!!) körül - olyan üres volt, hogy szerintem egy temetőben több az élet. De hogy ennyire sokan, összezsúfolva, és ez a rengeteg ember, kínai, spanyol, olasz, francia, brit, japán, amerikai, mindenki egyetlen dolog miatt áll a kordonok mellett már hajnaltól, nekünk ez a szintű rajongás szokatlan érzés volt. Mégis (legalábbis engem) elkapott a láz, amikor az első katonai zenekar elkezdte verni a dobot a Buckhingam - palota előtt, és kilométerekre elhallatszott a dübögés. Az utcán mindenhol gyönyörűen öltözött embereket láttunk, hirtelen azt hittem, az Ascoti derbire megyünk - kissé szégyelltem is magam az alulöltözöttségem miatt. Előttem kettővel állt egy hölgy, olyan ruhában, mint amiben a királlyal szokás találkozni, a szememet nem tudtam róla levenni. (Ugyanez volt az Elephant and Castle megállótól is, az egész utcán végig. Tudtuk, hogy olyan dolognak leszünk szemtanúi, amit más egész életében legfeljebb a tv-ben lát.) Egyrészt még sosem láttam hasonlót sem, másrészt pedig mert tudtam: azért áll ilyen ruhában, ilyen kalappal a fején, mert a monarchia tagjának érzi magát, és megadja a tiszteletet, ha már a király vonul fel az orra előtt. De ilyet látni a tv-ben, és élőben...az teljesen más. Aztán mindenki hirtelen felemelte a telefont, és megjelentek, akikre vártunk. 

  

   

 

Mindenki higgyen nekem, ezt az élményt még kartávolságból is a halálom napjáig fogom emlegetni. Olyan szép az a fiatal nő ott a kocsin, a gyerekek pedig azonnal emelik a kezüket, amint meglátják, hogy integetünk, mert erre készítik őket egész életükben...egyébként én kicsi vagyok, csak pipiskedve láttam a dolgokat, de párom végigfotózta - videózta, ez is onnan van kivágva. Viszonylag jó helyünk volt, beálltunk két fotós mögé, akik a kordon mellett kempingszéken ültek. Körülbelül 3 óra folyamatos egy helyben ácsorgás után viszont borzalmasan fájt a lábunk, éhesek voltunk, és mehetnékünk volt, úgyhogy a délután nagy részét pubban ülve, sörözgetve töltöttük. Apropó, pub. Ha valaki viszonylag jó áron, nagyon finomat szeretne enni, mindenképpen a Weatherspoon's felé szedje a lábát. Egy magyar valósznűleg ezt az ételadagot vagy csípőből visszaküldené, vagy a szakács fejére borítaná, mert annyira kicsi, de máshol még ennyit sem adnak 15-16 fontért. Ritka Londonban, hogy valami ennyire finom, és megfizethető. Nem véletlen, hogy legalább háromszor ettünk itt. Az angol reggeli pedig nem annyira rossz, mint sokan hiszik (a babot kóstoltam, meglepően édes és finom.) Egyszer jártam nagyon pórul, mert az omlett reggelire remek választás, éppen csak lemaradt a "green chili", hogy az is oda van írva...úgyhogy a párom ette meg helyettem. :D Balról jobbra: angol reggeli - amit a párom állított össze, tikka masala - amit én imádok, és a Weatherspoonos vacsora. 

 

 

 

Ami nekem csalódást okozott, az az állatkert volt - a felénél kijelentettem, hogy ezt a nyíregyházi minden tekintetben százszor veri. Csak akkor érdemes nekifutni, ha valaki imádja az állatokat (és keresi ezeket a dolgokat), vagy kisgyerekkel érkezik, akinek még egy zebra is tud újat mutatni. Sehol egy elefánt, egy papagáj, egy oroszlán, tényleg csak a "legalapabb" állatok...és meglepetésemre az információk is hiányoztak az állatok származási helyéről, és minden másról is. Egyszerűen csak odapakolták a struccot, aztán vagy elmondja ő maga, honnan való, ha meg nem, akkor majd ChatGpt barátunk. :D Egyébként csodálkoztunk is, mert szinte egész nap nem volt tömeg, sőt, legfeljebb néhány szaladgáló gyerek anyukával - apukával. A legnagyobb csalódás az "éjszakai állatok" részleg volt. Értem én, hogy sötétben élnek, de ez még nem jelenti azt, hogy abból a makiból én sem látok semmit, egyszerűen mert a látogatótér SINCS kivilágítva...a legjobb rész pedig a pókoknál, illetve a kisebb rovaroknál, csigáknál volt, mert ott valamiért rendesen ki is volt írva minden, és megtudtam, hogy a szerencsétlenje mucsaröcsögéről került erre a helyre, ahol még gyerek sincs, aki zaklassa.  

 

Hatalmas csalódás, főleg 12 ezer forint per főért. 

 

 

Fejben talán jó ötletnek tűnt a Cable Car - a megvalósítása azonban már kevésbé. Ugyanis nekem fent jutott eszembe, hogy nehezen bírom a magasságot - legalábbis egy pillanatig, aztán persze eszembe jut, hogy nálam fejben dől el minden. :D Úgyhogy odafelé nem volt teljesen őszinte a mosolyom, visszafelé pedig már egészen élveztem. Ez is egy olyan élmény, amit az ember holtáig emleget. Állítólag sokkal jobban megéri pénzben és élményben is, mint a London Eye: ez utóbbi 10 fejenként, a Cable Car oda-vissza 5 ezer forint. Párom rendkívül élvezte, vigyorgott, járkált, fotózott, videózott. A szállásunktól ez a program volt a legtávolabb, metróval a North Greenwich megálló már hármas zónába esik (minél távolabb mész az egyes zónától, annál többet kell fizetni az utazásért. Másnap hajnalban a kártyáról vonja le az utazásokért a pénzt, mert csak kártyát lehet használni, vagy a feltöltős kártyákat. Egyébként mikor itthon felszálltunk a reptéri buszra, mondtam a páromnak, hogy a reptér egyik oldalán, 1000 km-el odébb a készpénzt meg a papír alapú jegyet nem ismerik, a másikon, ezen az oldalon meg a kártyát nem. :D És szabadjon megjegyeznem, a sofőr odakint Nike melegítőben, fekete kesztyűvel a kezén, félmeztelenül ült a volánnál, piros lámpánál nasizgatott, papírt töltögetett. Élete legnagyobb dilemmájára párom pedig szintén odakint jött rá: nem szeretne odakint vezetni. Igen, pont ezek a félőrültek ülnek a másik oldalon, és igen, a csúcsforgalom még a buszból is félelmetes. Nem véletlen kellene páromnak egy másik (!) jogsit is letennie odakint.) 

 

Nagyon élveztük, és nagyon különleges élményben volt részünk a hajózásnál (a végén nagyon szomorú voltam, hogy csak 1 irányba foglaltam jegyet). Felszálltunk a Parlamentnél, majd 1.5 óra múlva kitettek minket Greenwichnél, közben pedig elmesélték annak az épületnek a történetét, ami mellett elhajóztunk -, hallhattunk akasztott kalózokról, az 1666-os Londoni tűzvészről, VIII. Henrikről, a világháborúkról, a véget nem érő Covid-falról (a Parlament oldalában húzódik egy hatalmas fal, amin piros szívek vannak felragasztva, és minden szív egy áldozatot jelent a Covid idején. Ha nem látja az ember a saját szemével hogy milyen hosszú, egyszerűen nem hiszi el...) és bátran mondhatom, mindkettőnknek ez volt a kedvenc programja. Arra viszont csak később jöttünk rá, hogy a nyílt vízen mekkora az UV-sugárzás valójában. :D Kiszálltunk Greenwichben, aztán ha már arra jártunk, bementünk I. Erzsébet házába (ez volt a táblára írva). Valójában ennek a háznak a Greenwich-i csillagvizsgáló is a része, a "Camera Obscurával". A házba ingyenes volt a belépés, a vizsgálóba 20 font. Persze keddenként 10, de ezt meg ki tudta...úgyhogy gyorsan kifizettem a pénzt, és bementünk kicsit körbenézni. Fogalmunk sem volt, hogy ezért a pénzért még két teljes, brutálisan remek kiállítást is megnézhetünk.

 

 

 

Első kép: kilátás a greenwich-i kastély parkjából. Második kép: maga a kastély, ami mögött jól látszik a csillagvizsgáló. Az utolsó képen pedig az 1713-as keltezésű, Parlament által kiadott hirdetésen magas jutalomban részesítik azt a valakit, aki rájön, hogy kell meghatározni egy hely földrajzi hosszúságát ("longitude"). Megint más képen az látható, hogyan számolták ki a nap távolságát a földtől, vagy mik is láthatók valójában az égen. Egy másikról pedig kiderül, miért volt szükség az előző századfordulón az egységes, "standard" idő bevezetésére. Talán nem kell mondanom, hogy ezen a kiállításon időztem el legtovább. Utolsó kép: van bennem egy egészséges rajongás a Tudorok iránt, és külön öröm volt számomra ezeket a festményeket megnézni. A kép sarkán is éppen a legnagyobb barátommal beszélgetek. :D Aki járt már Greenwich-ben, az biztosan ismeri a meridián - vonalat. Ha a vonal egyik oldalára állunk, akkor a nyugati félgömbön, ha a másik oldalra, akkor a keleti félgömbön vagyunk. A középső képen pedig a csillagvizsgálóból látszik London. Ez a program egyáltalán nem volt tervezve, éppen csak kidobtak minket a hajóból, aztán úgy döntöttünk, miért ne. Mégis, életünk egyik legjobb programja volt, hatalmas kár lett volna kihagyni. Aztán jött a Borough Market.

 

   

Ami életem másik legnagyobb csalódása volt. Persze akkor már alig éltünk, fáradtak voltunk, volt vagy 30 fok, leégve szédelegtünk az utcán - amúgy nincs bajom a tömeggel, de itt még nekem is pillanatokon belül a szemem kezdett jojózni. Anno Bécsben, a karácsonyi vásáron az 1 négyzetméterre jutó árusok és emberek száma volt körülbelül feleennyi (!), a többit meg képzeljétek el, és ez hétfő délután volt, nem is szombaton vagy vasárnap. Körülbelül 5 percet voltunk ott, mielőtt bementünk enni a Weatherspoonba. Sajnos az eper - csoki poharat sem próbáltuk ki, egyrészt mert nem fértünk oda (:D), másrészt kishíján 9 fontot már mi is túlzásnak tartottunk ezért. Hatalmas guriga sajtok, mézek, teák, hamburgerek, minden, ami szem - szájnak ingere.  A hamburgeresnél már futottunk kifelé az éhségtől...és az éhséggel kapcsolatban még egy mondat: Londonban vagy egy tipikus, az itthoni pékségekhez hasonlító lánc, a Pret-a-Manger, árulnak benne kávét, szendvicset, sütit, ilyeneket. Minden. Egyes. Utcasarkon. A végén már ez alapján tájékozódtunk. :D Szintén nem olcsó, két szendvics 14 fontba (~6000 forint) került,  de egy ilyen szendviccsel vacsoráig simán húzni lehet. 

 

  

Első kép: tipikus szendvicsek a Pret-a-Mangerből, harmadik kép: amit a párom evett a Weatherspoonban, és a második képen pedig az én reggelim volt egyik nap. Azaz csak lett volna, mert sajnos elfelejtettem az egész sort elolvasni, és kimaradt a " with green chili" jelzés. Bődületesen csípett, a feléig bírtam megenni. :D "Kötelező" programként jelöltem meg valamit, ami nem is annyira fontos látnivaló, hanem inkább érdekes  - de ha már a Paddington Stationre is elmentünk...az épületen kívül, a fejünk felett találtuk a "Maarten Baas" clock-ot: egy animált figura letörli, majd újrafesti a számlap mutatóit, így mutatja a pontos időt.  Aztán nem hagyhattuk ki a másik oldalon a "The Wild Table of Love" szoborcsoportot sem. Nyúlnő és Kutyaember vendégül lát 10 állatot a világ legveszélyeztetettebb fajai közül egy bankettsztalnál, és két üres helyet is felajánlanak maguk mellett, ezzel a vadvédelemre, az empátiára, és az ember-állat kapcsolatára felhívva a figyelmünket. 

 

Aztán folytatva a sort, olyan helyekre is bementünk, amiket szintén nem terveztünk, de muszáj volt az utcáról besétálni valahova, míg az eső elállt - ilyen volt a Leicester Squarenél a Lego gyár, illetve az M&M's gyár. Lehet találgatni, melyikőnk melyikbe akart bemenni. És igen, egyikőnk egy csomag M&M's cukorkával távozott a helyszínről, a másikunk meg kizárólag azért nem vett Legót, mert a reptéren kihajíttatják velünk. :D Előző nap a buszról a Regent Street-en szálltunk le - ami a szemünket igen meggyönyörködtette,- aztán jött London egyik leghíresebb bevásárlóutcája, a Carnaby Street a Soho közepén. Olyan mesevilágot szerintem 30 év alatt egyszer sem láttam. Gyorsan be is tértünk egy fánkozóba - és nem csak a fánkok külseje volt elképesztő, hanem a belsejük is. A kínai negyeden végigmenni személyesen pedig tényleg felért egy...hogy remek volt, az nem fejezi ki a dolgokat. Mielőtt elindultunk, tervben volt a Hard Rock Café is (párom Las Vegasban már találkozott vele), de elvetettük, amikor ránéztünk az árakra. 

  

   

 

 

ChatGpt barátunk szerint írjam le, mennyire drága vagy olcsó város London, és ne hagyjam ki a szállást, az éttermeket, a kávét, a tömegközlekedést, és a belépőjegyeket se, úgyhogy röviden most ezt teszem meg (mert sokakat érdekelhet). Röviden? Drága. Hosszabban? Rohadt drága. De kicsit sem mindegy, hogy hova mész, hol eszel, hol veszed a jegyet, mivel közlekedsz, mert ha nem figyelsz, drágából könnyen pusztulat drága lehet. Londonban MINDIG rád akarnak valamit sózni, és MINDIG van valami, ami kell (nem kell, de akkor is kell). Szállásunk a középkategória volt - lehetett volna olcsóbbat is keresni, de nekünk ez még belefért a keretbe, emellett a megbízhatóság volt a legelső szempont. Persze nem a semmiből indultunk el, elvittük, amit legutóbb hazahoztunk, és még emellé a havi fizetésünket, különben megnézhettük volna magunkat. Éttermekre csak azt tudom mondani, hogy 1-2 alkalommal rendben van, de ha valaki "budget" nyaraláson van (lehet ezt így mondani?), akkor jobb a Weatherspoon, alatta pedig az összecsomagolt, 1-1 fontos szendvicsek, utcai fánkok, "amit éppen meglátok". Egyszer tévedtünk be januárban a Canary Wharf környékén egy tipikus, lehúzós étterembe, amikor csak a lasagnét ettük, az fejenként 20 (!) fontba került - szokták mondani, hogy minek megy az ember, ha mindig az árakat böngészi, de egy magyarnak London még teszkóékkal is drága, ha épp nem figyel, vagy nem számolja át a fontot forintra. 10 font nem annyira sok, amit például a legutolsó szendvicsesben elkérnek, de 400x10, az 4 ezer...2 szendvics, és a legalja minőség.

 

Kávé? Nem nagyon ittuk, itthon sem szoktunk - de ez is olyan, hogy ha drágább helyre tévedsz, nem nézed meg a kiírást, vagy látszik rajtad, hogy turista vagy, akinek fogalma sincs, hogy működnek a dolgok Londonban, akkor a bőrt is lehúzzák rólad a pénzeddel együtt. Nálunk is sok a lehúzás, de odakint a legprofibb szinten űzik ezt, kezdve a Parlament mellett az arab kinézetű hölggyel, aki rózsát osztogatott a mászkáló embereknek. Tömegközlekedés...a legtöbb, amit egy nap levontak tőlünk, 10 font volt, és aznap legalább 6 - 7 alkalommal ugráltunk egyik zónából a másikba. A busz olcsóbb, mint a metró, mert minden útért 1,75 fontot von le a kártyáról, a metró meg zónázik - ha a Tower mellől akarsz eljutni mondjuk az O2-höz metróval, garantáltan meg fogod érezni. A belépőket januártól kezdve folyamatosan fizettük, úgy tűrhető volt. Ha előre vásárolt jegyed van, akkor senkit nem érdekel, hogy ott állsz, senki nem nézi meg a jegyedet. Ha viszont nincs előre jegyed, sokáig fogsz állni a sorok közt. 

 

 

 

A programok vége felé még szemtanúi lehettünk egy igen különleges eseménynek is. Mivel éppen az uralkodó születésnapját tartották, egész London méhkasként rajzott, hallani lehetett a susogást, a motyogást, a suttogást, a készülődést. A Towernél ekkor szinte minden órában felnyitják a hidat a király tiszteletére, a hajók pedig áthaladnak alatta a monarchia zászlójával. Aznap még London egyik fánkozójába, a Bombolone-ba is bementünk, és ha valaki evett már finomat...bár 9 fontért 2 darab fánk, plusz egy csillámmal megszórt limonádé kicsit húzós, de ki törődik ezzel ilyenkor? Az utolsó képen pedig szintén én vagyok látható, mögöttem pedig a Piccadilly Circus közepén a hirdetések. Mindig, a nap 25 (!) órájában próbálják az arcodba nyomni őket, ezt vedd meg, ez a jó, az a jó, ide gyere, oda menj, minket próbálj ki mert kell a pénzed, de valahogy mégis megmaradnak a háttérben - felfigyelsz rájuk, megnézed, megjegyzed őket, aztán sétálsz tovább. És még sosem láttam a Titanicból "musical comedy-t", de ez London, itt minden elfér, mindennek megvan a saját helye. :D 

 

Az utolsó képen szintén a párom látható, Mr. Bean szobrával. A Leicester Square parkban volt vagy 10 szobor, és mindegyiket a történelem, vagy a filmvilág híres szereplőiről mintázták - Mr. Bean, Harry Potter, Mary Poppins, Charlie Chaplin, Grace Kelly, Shakespeare. Rendkívüli 5 napunk volt, csak egy volt a baj...hogy hamar elment, és mire kettőt pislogtunk, újra kint álltunk a reptéren. Mind hangulat, mind programok, mind minden más szempontból ugyanolyan kivételes élményekkel tértünk haza, mint januárban, és bár most nem volt kötelezően megnézendő programunk, ez közel sem jelenti, hogy unatkoztunk volna. Pénztárcánk igen megérezte ezt a túrát, de rászóltam végül: vannak olyanok, akik egész életükben nem jutnak el ideáig. Kimaradt a Harrods, a Sea Life, a London Dungeon, meg még számtalan más, de...sohase mondd, hogy soha. (: Itthon kicsit megnyugodott a lelkünk a fehér kenyér, a piros arany, a tejföl, a tepertő, a kolbászok láttán, és tisztában vagyunk vele, hogy London manapság a turistáknak mutatja a szebbik arcát, ott lakni már közel sem lenne ennyire mulatságos...mégis, olyan örömteli pillanatokat okozott maga a tudat, hogy eljutottunk ide, leírhatatlan. Nem tudjuk, jövünk-e még (2 év múlva tervezzük a következőt, de az ennél egy kicsit nagyobb falat lesz), nem tudjuk, látjuk-e még ezeket, vagy mi lesz velünk a közeljövőben, de a reményt sosem adjuk fel. 

 

Még néhány emlékezetes kép: 

 





 

 

A St. James parkban a katonai felvonulás | A Regent Street Quadrant nevű része  |  "A Bunch of Consolation" | Megtalálta az élet értelmét abban a mentateában. :D | Hídnyitás előtt, a Towerrel szemben a másik oldalon | Lefelé a folyón, oldalt végig a Covid-fal

 

 

 

Buszokról elhozott (vagy inkább megpattantam velük) újságok | Délutáni életkép a Parlamentnél | Azt mondták, ingyenes, szóval... | Megfogyva bár, de törve nem | Pubhangulat | az öreg és a Big Ben | Feketeerdő - lavina | (: 

Nagyon tetszett: 

 

- A Weatherspoon. Minden eleme. 

 - Ingyenes újságok a buszon, és rájuk van írva, hogy "feel free to think".  Gondolkodj szabadon.

- Az ételek minősége, szépsége, tálalása.  Nem rossz, nem "ízetlen", csak szokatlan. 

- Az akcentus. Leírhatatlan, amikor valaki Cockney akcentussal melletted beszél. 

- Éjszaka sem áll meg az élet, mindenki ugyanúgy mászkál, mint fényes nappal. 

- Éjszaka is 3 - 4 percenként jár a busz. Mindenfelé. Hétvégén is. 
- Nagyon segítőkészek bármiben, bárhol, bármikor. Turistákkal szemben is. 
- Csodálatosan elfér egymás mellett a Tudor - kori épület, és a felhőkarcoló. 
- Ha 5 ember szembejön veled, abból 1 kínai, 1 francia, 1 spanyol, 1 amerikai, és 1 fekete.

- A kalapok, ruhák, frakkok első nap a katonai parádéra menet.  

 

- Nemcsak a látszatra, a külsőségekre adnak, nem "jóvanazúgy, takarodjunk ebédszünetre", hanem úgy rendezkednek, alakítják a dolgokat, hogy szép, rendezett, elsőosztályú legyen. 

 

 - A tipikus "pubhangulat": sokan vannak bent, hangosak, 2 percenként járkálnak sörért, mégis iszonyú jó érzés, amikor a melletted újságot olvasó skót bácsi megkérdezi tőled, hogy érzed magad, és ajánlod-e neki az étlap legújabb ételét, mert még nem próbálta. (: 

 

- Terrorfenyegetettség. Ugyanis az nincs, legalábbis nem annyira, ahogy hallani a hírekben. Bár az is lehet, hogy nem abban a városrészben járkáltunk. 

- Mindenki tiszteli az uralkodót, a monarchiát, és ezt nem fél kimutatni.

- Az udvariasságuk. Rálépsz a lábára, és ő kér bocsánatot tőled, mert a lábadra lépett. 

- A rengeteg látnivaló, annyi inger, információ ér 1 perc alatt, ami máshol 1 óra alatt sem. 

- Figyelnek arra, hogy mindenki mindenhonnan elégedetten távozzon, és vissza is jöjjön.  

- Mindent könnyítenek: nem szórakoznak papírjeggyel, vagy előre foglalsz, vagy kártyázol. 

- A profizmus, a rendszer, ami minimális emberi háttérrel is olajozottan működik.  

- "Mind the gap, please." 

- "The next station is...*nagy szünet* Westminster." 

- Mindent azonnal elérek, megkapok, amit akarok. Éjjel 1 órakor is. 

- Twinings. Filteres, sárga dobozú, fekete tea. Brutálisan finom. 

- Az angol reggeli (amit kóstoltam belőle). Meglepően jó, bár a bab szokatlanul édes. 

 

Kevésbé tetszett: 

 

- Az ételek mennyisége. Hiányzott anyukám pörköltje...

- Fordítva nyílik az ablak. Kifelé. Aki azt gondolja, ezek őrültek, igaza van. 

- Az aprópénz. Kisebbek, mint a körömágyam, és fogalmam sincs, melyik mennyi. Egyszer úgy felbosszantott, hogy beleszórtam a bácsi kalapjába a metrómegállóban. Az összeset. 

- Az itthoni ételek hiánya. 1 hét után megérzed, ha nem járt a szádban fehér kenyér. 

- Figyelj, hogy a mozgólépcső melyik oldalára állnak, és oda állj te is. Máskülönben baj lesz.   

-  A sokszor borzalmasan érezhető "lehúzásszag", főleg turistákkal szemben. 

- Az időjárás. 5 napig iszonyú szerencsénk volt, de hogy 8 órakor süt, 8 óra 5 perckor esik, 8 óra 10 perckor megint süt, 8 óra 15 perckor megint esik, az már 5 nap után is sok. 

- A csúcsforgalom. Nem én vezettem, nem is a párom, de ha lett volna jogsija, kettétépem, nehogy be tudjon ülni a volán mögé. Iszonyú, még a buszablakból is. 

- Sokszor meg kell állni a járdán, és várni, hogy elmenjenek melletted. Nem férsz el máshogy. 

- Kétemeletes buszok, benne 15 centiméter átmérőjű lépcsővel, és irgalmatlan emberszaggal. 

- Le kell inteni a buszt, hogy megálljon, éjszaka pedig meg sem áll, ha nem intesz. WTF?

- Kukáknál mászkáló, ételt keresgélő rókák. Róka az erdőben van. Pont. 

- Nincs saját ételük, szinte mindenhol ugyanaz a hamburger - tikka masala - csirkemell és borsó kombó kapható, csak a turistás helyeken 20 font, 2 utcával odébb meg 10.  

- A mindenhol hömpölygő embertömeg. Ismétlem, nincs bajom vele, de már érkezéskor látszik, hogy ezen a helyen bizony 10 millióan vannak. 

- Pirosnál lazán átmennek a másik oldalra. Te meg állsz, vársz, csak nézel, hogy mi van itt...

- Iszonyatos távolságok. Felszálltunk a tube-ra, mentünk 6, azaz 6 megállót, felmentünk, körbenéztünk, és megláttuk a hidat, ahonnan elindultunk. Röhögéssel kevert sírás kerülgetett. 

- Iszonyú sok a bevándorló, tőzsgyökeres angolt szinte nem is láttunk.  

- Borough Market. Sokat vártam, semmit nem kaptam, és még el is tapostak. :D 

- Az állatkert előtt rámosolyogtam egy kisgyerekre (a szülők itthon általában jó néven veszik). Kint ezt ne próbáld meg, ha nem akarod, hogy rád hívják a Yardot.